2p

Ritkán tapasztalható egységben álltak ki az amerikai internetes óriáscégek az Apple mellett a vállalat és a washingtoni kormány vitájában, amelynek középpontjában a San Bernardinóban lezajlott terrortámadás egyik elkövetőjének iPhone-ján tárolt adatokhoz való hozzáférés áll.

Még az Apple vetélytársai is támogatásukról biztosították a kormánnyal vitában álló céget, és közös jogi beadvánnyal fordultak csütörtökön egy szövetségi bírósághoz, hogy az Apple-t támogassa a vitában a hatóságokkal szemben.

A közös beadványt a többi között a Google, a Facebook, a Microsoft, az AT&T, a Mozilla, a Snapchat, a WhatsApp és még számos internetes cég írta alá. A félvezetőket gyártó Intel Corp. önállóan nyújtott be keresetet az Apple védelmében, a Cisco Systems pedig közölte, a tárgyaláson szólal fel az Apple mellett.

Ezzel párhuzamosan ugyanilyen jellegű jogi keresetet adott be a San Bernardinóban elkövetett terrortámadás áldozatainak hat családtagja, de beadványukban ők a kormány mellé álltak. Álláspontjuk szerint az amerikai hatóságok végrehajtási végzése indokolt, és "a magánadatok védelmét senki nem élvezheti azért, hogy bűnt kövessen el". A dokumentumban a családtagok arra emlékeztettek, hogy az Apple "rutinszerűen változtat a rendszerein", hogy megfeleljen a kínai hatóságok előírásainak.      

Ebbe még az Apple is belebukott

A vita az Apple és a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) azután robbant ki, amikor Sheri Pym kaliforniai bíró február 16-án hozott döntésében utasította az Apple-t, hogy egy különleges alkalmazással segítse hozzá a nyomozókat a decemberi lövöldözés egyik merénylője, Syed Rizwan Farook mobiltelefonjában lévő adatok eléréséhez. A férfi és a neje tizennégy emberrel végzett a kaliforniai San Bernardinóban.

Az Apple megtagadta az utasítás teljesítését, azzal érvelve, hogy egy ilyen lépés veszélyes jogi precedenst teremtene, amely veszélybe sodorná több száz millió iPhone-felhasználó adatainak biztonságát. Tim Cook, az Apple vezetője azt kérte a bíróságtól, hogy vonja vissza a keresetet.

Azóta a vita csak tovább mélyült, és immár arról szól, hol húzódik az a határ, ahonnan fontosabbnak tekinthetők a nemzetbiztonsági szempontok a személyes adatok védelménél.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!