Suchman Tamás (MSZP) sérelmezte, hogy a három tóparti régió nem vonta be a Balaton fejlesztési stratégiáját kidolgozó BFT-t a Balatonnal kapcsolatos döntéseibe, sőt egymással sem konzultált, miközben akcióterveik elfogadásáról július 26-án dönt a kormány.
A BFT tagjai egyhangúlag támogatták, hogy a Balatonhoz köthető régiókban - függetlenül attól, hogy három másik statisztikai régióba tartozik a területe - egységes legyen a fejlesztési stratégia, amelynek elkészült a koncepciója. Ebben kiemelt projektként szerepel Balatonfüred reformkori városrészének rehabilitációja, a keszthelyi Festetics-kastély parkjának rekonstrukciója, a zánkai üdülőcentrum fejlesztése, valamint a Fonyód-Badacsony közötti második balatoni kompjárat megvalósítása.
Suchman Tamás hangsúlyozta, kevés a balatoni térség számára rendelkezésre álló támogatás ahhoz, hogy Európa egyik legjelentősebb üdülőcentrumává válhasson, ezért szükség van a magántőke bevonására a fejlesztésekbe. Fontos, hogy a támogatási forrásokat ne egyensúlyra, hanem hatékonyságra törekedve osszák szét - tette hozzá.
Bóka István, a Balaton Szövetség alelnöke, fideszes országgyűlési képviselő, Balatonfüred polgármestere szerint óriási lehetőség rejlik abban, hogy évek óta először különítenek el forrásokat a (ROP-okban) balatoni turisztikai fejlesztésekre.
A BFT szeretné elérni, hogy a három régió turisztikai terveibe bekerüljön a szálláshelyfejlesztések támogatása is. A támogatási feltételekkel kapcsolatban Bóka óvatosságra intett. Mint kifejtette, ez olyan piaci terület, ahol 10 százaléknál nagyobb támogatási lehetőség elnyerése igazságtalan helyzeteket szülhet.
Az ülésen elhangzottak szerint a BFT négy tudományos konferenciát szervez; a vízminőséggel, a régió környezeti terhelhetőségével, az építészetével, valamint a közgazdasági, befektetési értékelésével és lehetőségével kapcsolatban.
A kormány programjából és a szakmai konferenciák szövegéből készül az a kiadvány, amely alapja lesz egy jövő tavasszal induló road show-nak. Ennek során a tervek szerint több európai és amerikai nagyvárosban népszerűsítik majd a Balaton turisztikai és pénzügyi vonzerejét.