Milyen típusú vállalatok legóznak?
A hazai és nemzetközi tapasztalataink szerint ez a program nem szervezeti kultúra függő. Partnereinkben nem az iparág vagy a belső működési rend a közös, hanem a vezetés-fejlesztéssel szemben támasztott magas elvárások. Az az igény, hogy a klasszikus, konzervatív metodikákkal már nehezen tárgyalható témák is hatékonyan legyenek feldolgozva. A programokon olyan készségeket fejlesztünk, melyek most a versenyelőny valós forrásai. Kívülről persze úgy tűnik legózunk, a folyamat azonban a hálózat-alapú gazdaságban való érvényesülés technikáiról szól. Mindez a résztvevők részéről komoly koncentrációképességet és kreativitást igényel. Az ügyfeleink mégis imádják ezt a megközelítést. A LEGO SERIOUS PLAY rendszerrel olyan szolgáltatásokat tettünk elérhetővé Magyarországon, melyek amellett, hogy a világ élvonalába tartoznak, nem unalmasak, hiszen 24 kiló LEGO aligha számít konzervatív elemző eszköznek.
Nem unalmasak? Ez mit jelent?
Nem egy cég szeretnénk lenni a sok közül. Felvállalunk olyan dolgokat is, melyek távol esnek a hagyományos vezetés-szervezési tradícióktól. Ha a jelenlegi üzleti trendeket elemezzük, ez a döntésünk aligha megkérdőjelezhető. A vállalatok ma olyan különleges technikákat részesítenek előnyben, melyekkel jól modellezhető az a különleges környezet, amelyben működnek. A kreativitás, és a sikerkritériumok folyamatos változásának követése ma fontosabb versenyelőny-forrás, mint ezelőtt bármikor. Büszke vagyok rá, hogy Közép-Európában az IQ ConsultinG mutathatja be elsőként ezt a LEGO kockákra alapozott speciális stratégia-dinamizáló és szervezet-fejlesztő megközelítést.
További információk a LEGO SERIOUS PLAY metodikáról: www.iqc.hu/lego
A menedzser-LEGO magyarországi alkalmazásairól
Amikor az üzlet nehezen tervezhető - A LEGO SERIOUS PLAY Magyarországon
A vállalatok többségénél már felismerték, hogy az üzleti környezet kiszámíthatatlan változása szükségszerűen átalakítja a tradicionális vezetői szerepeket. Mindez persze a tanácsadói oldalt is új kihívásokkal szembesíti. 24 kiló LEGO például aligha számít konzervatív elemző eszköznek...