2p

Olasz médiaértesülések szerint az Abu Dzabi-i székhelyű Etihad légitársaság érdeklődik a kényes pénzügyi helyzetben lévő Alitalia iránt.

A La Repubblica című napilap pénteki számában azt írta, hogy az Etihad 350 millió eurót szánna egy üzletrész vásárlására. A tárgyalások állítólag hétfőn kezdődnek a két légitársaság között.

Gabriele Del Torchio, az olasz légitársaság vezérigazgatója csak annyit mondott, hogy egy esetleges nemzetközi szakmai befektetőt illetően "különféle hipotézisek vannak", és korai lenne kommentálni a sajtóértesüléseket.

Az Etihadnak már számos európai légitársaságban van érdekeltsége, legutóbb a JAT, az utóbb Air Serbia névre keresztelt vállalat részvényeinek 49 százalékát vásárolta meg.

A vezérigazgató közölte, hogy 2000 alkalmazott elbocsátását tervezik. Már korábban jelezték, hogy létszámleépítéssel, fizetéscsökkentéssel és a vezetői prémiumok megvonásával 295 millió eurós költségmegtakarítást akarnak elérni.

Az Alitalia adósságállománya közel 1 milliárd euró, napi 700 ezer euró veszteséggel működik, és 2002 óta nem tudott felmutatni nyereséget.

Hosszú huzavona után pénteken sikerült lezárni egy 300 millió eurós tőkeemelést, és ezzel biztosítani a társaság működését a karácsonyi utazási főszezon idején, és felszínen tartani a vállalatot, míg nem sikerül szakmai befektetőt találni.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!