1p

A vártnál gyengébb eredményekkel zárta az első negyedévet a jelentős magyarországi érdekeltségekkel is rendelkező Svájci Holcim a nyersanyagok és az energia drágulása, illetve az építőipari tevékenység lanyhulása, nagy infrastrukturális beruházások elodázása miatt.

A világ második legnagyobb cementipari csoportjának bevétele két százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest, 4,66 milliárd frankra, miközben elemzők stagnáló bevételt vártak.

A csoport eredményét az erős svájci frank is befolyásolta, az adózott nyereség 10 millió frank volt az elemzők 127 milliós várakozásával szemben, igaz, tavaly ilyenkor még 68 millió frank veszteséget kellett elkönyvelnie adó után egy rendkívüli adótétel miatt.

Az év egészét tekintve azonban már optimista a társaság, arra számítanak, hogy élénkülni fog az építőipari tevékenység, és nemcsak a feltörekvő országokban, hanem az érettebb piacokon, így Európában és Észak-Amerikában is.

A társaságnál még márciusban - az éves eredmények ismertetésekor - jelezték, hogy áremelésre készülnek, amit most ismét megerősítettek, tekintettel a nyersanyagok és az energia drágulására.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!