2p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Egymillió dollár kártérítést követel az Apple cégtől egy New York-i asszony arra hivatkozva, hogy az amerikai vállalat törvénysértést követett el, amikor nem sokkal a piaci bevezetés után jelentősen leszállította az iPhone mobilkészülékek árát.

Az Apple szeptember elején jelezte, hogy 200 dolláros kártérítést nyújt azoknak a csalódott iPhone-tulajdonosoknak, akik az árleszállítás bejelentését megelőző 14 napon belül vették meg a június vége óta kapható szupertelefont, s 100 dollárt kapnak azok is, aki ennél régebben vásároltak iPhone-t.

Az Apple-t ugyanis tiltakozó iPhone-tulajdonosok leveleinek tömege árasztotta el, miután a cég közölte, hogy jelentősen csökkenti a június végén piacra dobott új telefon, az iPhone árát. A nyolc gigabyte-os - óriás érintőképernyővel és kamerával ellátott, webböngészőt, zenelejátszót is tartalmazó - készüléket a korábbi 599 helyett már 399 dollárért meg lehet vásárolni.

A feldühödött asszony azzal érvelt, hogy hiába kompenzálja az Apple azokat, akik korábban még a magasabb áron vették meg a készüléket, a továbbértékesítésnél a vevők mindenképpen károsodnak.

Az Apple magyarországi képviseletének igazgatója korábban azt nyilatkozta, hogy az év végére, de legkésőbb 2008 elejére Európában, és így Magyarországon is kapható lesz az iPhone.

A Financial Times Deutschland pedig arról számolt be szeptember közepén, hogy a T-Mobile Németországon kívül Ausztriában, Hollandiában, Magyarországon és Horvátországban is exkluzív jogot kapott az Appletől az iPhone forgalmazására. Ez azt jelenti, hogy a Deutsche Telekom leányvállalata szinte valamennyi európai országban, ahol jelen van, megkapta az exkluzív értékesítési jogot.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!