1p

A MÁV-Trakció Vasúti Vontatási Zrt. megkapta az országos árutovábbítási tevékenység végzésére vonatkozó működési engedélyét a Magyar Vasúti Hivataltól.

A hivatal által kiadott működési engedély határozatlan időre szól és az Európai Gazdasági Térség valamennyi tagállamában érvényes. Az feljogosítja a céget, hogy korábbi feladatain kívül vasúti árutovábbítási tevékenységet is végezzen, derül ki a lapunkhoz eljuttatott közleményből.

A MÁV-Trakció a MÁV-Start alvállalkozójaként közreműködik a vasúti személyszállítási közszolgáltatás végzésében: a három évre szóló megállapodás szerint személyszállító szerelvények továbbítását, valamint motorvonatok vezetését látja el. (A pályavasúti szolgáltatások lebonyolításában a korábbiakban is részt vett.)

Emellett  a MÁV Cargo Zrt. megrendelésére - egy korábban megkötött, két évre szóló szerződés alapján - árutovábbítással összefüggő vontatási szolgáltatást is nyújt, illetve a közelmúltban ötéves, vontatás-szolgáltatásra vonatkozó keretszerződést kötött a CER Zrt. áruszállító magánvasúti társasággal is.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!