2p

Átadták hétfőn a csaknem ötvenmilliárd forintos beruházás keretében felújított Sopron-Szombahely-Szentgotthárd közötti vasúti pályaszakaszt, a fejlesztést az Európai Unió a költségek 85 százalékos mértékéig támogatta.

Az átadó ünnepséget a büki vasútállomáson tartották, ahol Schváb Zoltán a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedési helyettes államtitkára példamutatónak nevezte a közös magyar-osztrák projekt gyorsaságát és hatékonyságát. Kiemelte, a GYSEV projektje az első olyan, az unió által támogatott hazai projekt, amelynek részét képezi járműbeszerzés is, ennek megfelelően a vasúttársaság négy villamos motorvonatot szerez be és üzemeltet a Sopron-Szombathely-Szentgotthárd vonalon.

Schváb Zoltán hangsúlyozta: a magyar vasút megújítása, a teljes közösségi közlekedés átfogó fejlesztése nem tűrhet további halasztást, egy vonzóbb szolgáltatási kínálat megteremtéséhez azonban korszerű járművekre, nagy sebességű pályahálózatra van szükség. A magyar közlekedési kormányzat célkitűzése, hogy 2015-ig 650 milliárd forintnyi fejlesztést hajtsanak végre a vasút érdekében, lehetőleg minél nagyobb részben európai uniós forrásból - mondta.

Dávid Ilona, a GYSEV elnök-vezérigazgatója köszöntőjében arról szólt, vasúttársaságuk eddigi legnagyobb vállalkozásába kezdett, amikor elindította a Sopron-Szombathely-Szentgotthárd közötti vasútvonal rekonstrukcióját. A felújítás egy időben csaknem 90 kilométer hosszúságban folyt, ami a kivitelezőktől nagy szakértelmet és összehangoltságot, az utazóközönségtől pedig türelmet kívánt - emlékeztetett.

A vezérigazgató szavai szerint a GYSEV-nek nemcsak az észak-déli irányú terjeszkedés, a vonalak átvétele volt stratégiai célja, hanem az átvett vonalak teljes korszerűsítése is, amelyet egyébként szerződésük is magában foglalt. A GYSEV Zrt. komplex fejlesztése részét képező rekonstrukció összesen 116 kilométer hosszú sínszakaszt érintett. A fejlesztésnek köszönhetően a kicserélték a teljes vasútpályát, villamosították a vonalat, korszerű vasútbiztonsági berendezéseket szereltek fel.

A szakemberek szerint Szombathely és Szentgotthárd között előreláthatólag 2011 nyarától közlekedhetnek 120 kilométeres óránkénti sebességgel a vonatok, jelentősen csökkentve a menetidőt; 2012 decemberére pedig szintén az uniós projekt részeként megépül az ígért soproni aluljáró és a szombathelyi Csaba utcai felüljáró is.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!