Az M3-as autópálya építése folytatódik, készül a Nyíregyháza-Vásárosnamény közötti rész terve, amelyhez kapcsolódóan elkészül majd az M49-es gyorsfogalmi út Vaja és Csengersima között - mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök az avatási ünnepségen.
Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter rámutatott: a tőke, a befektető és az üzlet oda megy, ahol jó a közlekedési infrastruktúra, s ezért van szükség a magyarországi közút- és vasúthálózat további korszerűsítésére.
Hozzátette, hogy jelenleg öt olyan nagy beruházóval tárgyalnak, amelynek befektetési terve között szerepel Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, Nyíregyháza környéke.
Az úthálózat-fejlesztés tervei közül külön megemlítette, hogy az M3-as mellett folytatódik az M6-os építése Pécsig, az M7-es munkálatai pedig befejeződnek jövőre. Szólt arról is, hogy folytatják a 4-es főút szélesítését, s megépül az M44-es gyorsforgalmi út Békéscsabáig.
Veres János pénzügyminiszter az átadáson közölte, hogy az M3-as Nyíregyháza-Vásárosnamény közötti új szakaszának építésére az engedélyszerzés után kiírható lesz a tender.