A bruttó átlagkereset 14,1 százalékkal, a nettó 18,1 százalékkal, a reálkereset 13,2 százalékkal nőtt az év első hat hónapjában az egy évvel korábbihoz képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Az idén az első öt hónapban a bruttó átlagkereset 14,3 százalékkal, a nettó 18,1 százalékkal, a reálkereset 13,2 százalékkal emelkedett. Tavaly január-júniusban a bruttó átlagkereset 18,3, a nettó 17,9 százalékkal, a reálkereset pedig 11,3 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest.
Az idén az első hat hónapban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó nominális átlagkeresete 130.700 forint volt, ezen belül a fizikai foglalkozásúaké 88.000 forintot, a szellemieké 182.800 forintot tett ki. A versenyszférában a bruttó kereset 8,7 százalékkal, a nettó 14,6 százalékkal nőtt, míg a költségvetési intézményeknél a növekedés 24,7, illetve 25 százalékot tett ki.
A versenyszférában dolgozók átlagosan 121.800 forintot, ezen belül a fizikaiak 86.300 forintot, a szellemiek 192.600 forintot kerestek a vizsgált időszakban. A költségvetési szervezeteknél alkalmazásban állók átlagosan 151.300 forintot kerestek, 98.100 forintot a fizikai dolgozók, 173.200 forintot a szellemi foglalkozásúak.
A legjobban fizető gazdasági ág a pénzügyi tevékenység volt, 259.100 forintos bruttó átlagkeresettel. Ezt követte a vegyipar 174.900, a közigazgatás, védelem, kötelező társadalombiztosítás 163.200 forintos bruttó átlagkeresettel.
A villamosenergia-, gáz-, gőz-, vízellátásban 160.400, az oktatásban 157.000, az ingatlanügyek területén, a gazdasági szolgáltatásban 140.000, a humán-egészségügyi ellátásban foglalkoztatottak 139.500 forintot kerestek.
Legkevesebbet, átlagosan 70.400 forintot a textília, textiláru, bőrtermék, lábbeli gyártásában, a máshova nem sorolt feldolgozóiparban 78.900 forintot, a mezőgazdaságban 84.500 forintot, a szálláshely-szolgáltatásban, vendéglátásban szintén 85.400 forintot, az építőiparban 88.900 forintot kerestek.
A nemzetgazdasági átlagos havi munkajövedelem 135.800 forint volt, ez 13,9 százalékos növekedést jelent az egy évvel ezelőttihez képest. A munkajövedelem kereseten felüli része 2003 január-júniusban munkavállalónként átlagosan 3,8 százalékot tett ki.
Átlagosan 130 ezret keresünk
2003. első félévében Magyarországon a bruttó nominális átlagkereset 14,1 százalékkal, a nettó átlagkereset 18,1 százalékkal, a reálkereset - a fogyasztóiár-index 4,3%-os növekedése mellett - 13,2%-kal haladta meg az egy évvel korábbit.