3p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Alkotmánybírósághoz fordul több minisztériumi szakszervezet a köztisztviselőkre vonatkozó teljesítményértékelési rendszer (TÉR) miatt - közölte Reihenberger János, az Oktatási Minisztérium Demokratikus Szakszervezetének elnöke szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.

Az érdekvédő az alkotmányossági aggályaik között említette, hogy a TÉR-ről szóló kormányrendelet a teljesítményeket előre meghatározott kategóriákba sorolta, így a dolgozók előre rögzített százaléka kaphatott például kiváló vagy jó minősítést, s ennek alapján jutalmat. Ez a fajta kategorizálás nem teszi lehetővé a teljesítmények valós értékelését - mondta, hozzátéve: az előre meghatározott keretszámokat azonos teljesítmény esetén sem lehetett túllépni. Márpedig az alkotmány szerint azonos teljesítmény esetén azonos juttatás jár.

Álláspontjuk szerint a jogállamiság követelményét sérti a rendelet azért is, mert először nem a teljesítményt mérik le. Ellentmond a jogszabály a munka díjazását rögzítő rendelkezéseknek is, és kifogásolható a jogorvoslati lehetőség is. Nem életszerű ugyanis, hogy a munkavállaló bírósághoz forduljon, ha sérelem éri e kérdésben. A dolgozók nem teszik ki magukat annak, hogy a munkáltatói keretek közül kivigyék ezt kérdést, tartva a hátrányos következményektől.

A szakszervezeti vezető a csaknem hétezer köztisztviselőt képviselő minisztériumi képviseletek nevében elmondta, hogy a tavalyi kísérleti év után számos negatív visszajelzés érkezett az érintett köztisztviselőktől, ám a vonatkozó kormányrendelet módosításakor észrevételeiket nem vették maradéktalanul figyelembe.

Az igazságügyi, a gazdasági, a földművelésügyi, az oktatási tárca szakszervezeti vezetői egyetértettek abban, hogy teljesítményértékelési rendszerre szükség van a közszférában. Olyan rendszer kell azonban, ami reális, valós, alapvetően objektív és minél kevésebb szubjektív elemet tartalmaz. A mostani rendszerből nem igazán sikerült a szubjektív elemeket kizárni - vélték.

Szetey Gábor, az azóta lemondott kormányzati személyügyekért felelős államtitkár tavaly februárban jelentette be, hogy a minisztériumokban meghatározták a szervezeti és az egyéni célokat, ezzel a gyakorlatban is elindult az új teljesítményértékelési rendszer a közigazgatásban. Akkor azt mondta, hogy nyolc kritérium alapján értékelik majd az egyéni teljesítményt, de ennek az első évben még nincs következménye. Az új teljesítményértékelési rendszer fő céljaként azt jelölte meg, hogy az elvárt szintet évről évre emelje, vagyis jó értelemben vett verseny alakuljon ki.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!