2p

Az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő (ÁPV) Zrt. igazgatósága a tervek szerint e heti ülésén foglalkozik a Budapest Airport tulajdonosváltásával; a BAA helyébe a német Hochtief léphet, a KVI hozzájárulását követően.

Oravecz Péter, az ÁPV Zrt. kommunikációs igazgatója elmondta, hogy az igazgatóságnak e héten terjesztik elő a javaslatot. Amennyiben a konzorcium minden ezzel kapcsolatos iratot, dokumentumot a megfelelő formában az ÁPV Zrt. rendelkezésére bocsát, akkor a javaslat napirendre kerülhet - közölte az igazgató.

Hozzátette azonban, hogy a tranzakciót jóváhagyó döntéshez a Kincstári Vagyoni Igazgatóság (KVI) hozzájárulása is szükséges. Az ügyletre az Európai Bizottság már rábólintott.

Oravecz Péter az új tulajdonost nem nevezte meg, de nyílt titok, hogy a spanyol Ferrovial tulajdonába került BAA a német Hochtief vezette konzorciummal tárgyalt a Budapest Airport átadásáról.

Az ÁPV Zrt. korábban egyértelművé tette: csak akkor hagyható jóvá a tranzakció, ha az új tulajdonos a BAA valamennyi kötelezettségét átvállalja. A tranzakciós szerződésben a BAA 260,6 millió eurós fejlesztést és beruházást vállalt 2011-ig, ennek nem teljesítése esetén kötbért kell fizetnie. Erre - a vagyonkezelői szerződés szerint - 75 millió euró bankgaranciát kellett letennie a vevőnek.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!