2p

Jól halad a Herceghalom-Zsámbék területén elhelyezkedő Agrogate idén elkészült épületének kiadása, ezért a jelenleg 15 ezer négyzetméter alapterületű bázis ősztől egy újabb 15 ezer négyzetméteres létesítménnyel bővül. A központ a Talentis Holding Group beruházásának egyike.

Mintegy 200 millió euró értékű befektetéssel, 76 hektáron három lépcsőben készül el Herceghalom mellett Közép-Kelet-Európa egyik legnagyobb logisztikai beruházása. Az első lépcső első létesítményében a Raksped Raktározó és Szállítmányozó Kft. áprlilis 1-től 2400 négyzetméter, a Kühne&Nagel szállítmányozási és logisztikai vállalat mintegy ötezer négyzetméter raktárterületet bérel, amelynek bővítéséről jelenleg is tárgyalnak.

Az első lépcső második, most épülő létesítményébe ősszel költözik be a Tesco, 15 ezer területet bérelve.

A logisztikai központ egyik kiemelkedő előnye, hogy korlátlan terjeszkedési lehetőséget biztosít bérlői számára, áll a társaság közleményében.

A beruházás első fázisában 18 hektáron két, egyenként 15 ezer négyzetméteres raktárépület irodákkal, egy 30 ezer négyzetméteres, továbbá egy tízezer négyzetméteres épület létesül, amelyből a második 15 ezer négyzetméteres csarnok építése még idén ősszel elindul, valamint a II. és a III. fázisok területe is rendelkezésre áll a bővítéshez.

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!