2p

Az Albacomp Zrt. a Magyar Televízió gyorsított meghívásos közbeszerzési pályázatán nyerte el a jogot a pekingi olimpia közvetítés infrastruktúrájának bérbeadására.

A székesfehérvári vállalatot három pályázó közül választotta ki az MTV. A közbeszerzés értéke bruttó 255,6 millió forint. A komplett stúdiót először Magyarországon szerelik össze, és a televíziós munkatársak képzése után szállítják Pekingbe. Az MTV munkatársai az olimpia ideje alatt ebből a stúdióból koordinálják a hazai közvetítést.

A stúdió kiépítésében és szállításában több magyar vállalat vesz részt, és a hazai közszolgálati televízió saját eszközeit is integrálni kell a rendszerbe, amelyet az Albacomp szakemberei végeznek el.

Az Albacomp Zrt. és a HP Magyarország Kft. közötti stratégiai partnerség keretében, az alkalmazott technológia informatikai infrastruktúráját HP szerverekkel oldják meg, áll a szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményben.

A projekt során az Albacomp nem kisebb nemzetközi partnerrel dolgozik együtt, mint a belga székhelyű Alfacam vállalat, amely a 2008-as pekingi olimpiai játékok hivatalos közvetítő partnere. A cég 18 közvetítő kocsival, több mint 100 szakemberrel és 240 HD kamerával a játékok 90 százalékát közvetíti.

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!