2p

A nyírbogdányi önkormányzat kész bővíteni ipari parkját az indiai Apollo Tyres gumiabroncsgyár beruházásának fogadásához - közölte Balogh Tibor, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei település polgármestere kedden az MTI-vel.

A helyhatóság tulajdonában lévő 20,5 hektáros ipari terület fejlesztésének előkészítése megkezdődött, annak érdekében, hogy ha az indiai cég elfogadja Nyírbogdány jelentkezését befektetése helyszínének, azonnal megkezdődhessen a munka - mondta az önkormányzati vezető.

Ismertette: 70 hektárra bővítik az ipari parkot, a terület növelésének és az infrastruktúra kialakításának költségeit az önkormányzat saját forrásból és pályázati támogatásból kívánja biztosítani.

A polgármester szerint "a szabolcsi település ideális hely a gumiabroncsgyár létrehozásához, hiszen minden befektetői feltételnek megfelel". A térségben jelenleg is több gumiipari vállalkozás működik, köztük a világhírű francia Michelinnek ugyancsak van nagyüzeme Nyíregyházán, és a cégek éppen most alakítanak klasztert az együttműködéshez.

Az Apollo üzemének indításához biztosított a szakembergárda, s az utánpótláshoz adott a közép- és felsőfokú képzés is.

Az indiai cég augusztus 14-én vonta vissza a gyöngyösi - 900 új munkahelyet teremtő - 200 millió eurós beruházásnak tervét, hogy új helyszínt keressen az üzemnek, az indoklás szerint azért, mert "a beruházással kapcsolatban az adminisztratív eljárások váratlan késedelmet szenvedtek". A Fidesz 2008. május 30-án jelentette be, hogy népszavazást kezdeményez a gumiabroncsgyár építése ellen azzal érvelve: Gyöngyös és a Mátra környezete annyira túlterhelt, hogy a térség nem visel el újabb szennyezőforrást.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!