"A kialakult polémia miatt nem tudom kielégítően végrehajtani azt az ipari és szociális programot, amelyet az EDF számára kidolgoztam" - közölte csütörtök este Henri Proglio. Hozzátette, hogy semmi nem tántoríthatja el a feladattól, ezért úgy döntött, hogy lemond a Veolia elnökségéért járó minden juttatásról.
Proglio tavaly novemberi kinevezésekor az EDF élére Christine Lagarde gazdasági miniszter ígéretet tett a nemzetgyűlésben arra, hogy az új elnöknek két elkötelezettsége ellenére csak egy fizetése lesz, mégpedig az állami vállalattól, amelynek vezetését Francois Fillon kormányfő személyes felkérésére vállalta el.
A tárcavezető azonban kedden megerősítette, hogy Proglio évi 1,6 millió eurós elnöki fizetése mellett a Veoliától is felvesz 450 ezer eurós honoráriumot az igazgatótanácsi tagságáért. Ez utóbbiról mondott le a közéleti vita hatására az EDF új elnöke, miután a baloldali ellenzék hazugsággal vádolta meg a kormányt. A kettős státuszát viszont megtartotta.
A szocialisták és a Zöldek a túl magasnak tartott összegek mellett a két poszt közti összeférhetetlenséget is kifogásolták, s kétségbe vonták azt, hogy a Veoliához továbbra is kötődő Proglio megfelelően tudja majd védeni az állami energiaóriás érdekeit.
A miniszterelnök és a gazdasági miniszter pénteken külön nyilatkozatban üdvözölte a "bölcs döntést".
"Henri Proglio okos ember, jó és szenvedélyes vezető. Figyelt a vitára és meghozta a jó döntést" - mondta Lagarde az Europe 1 kereskedelmi rádióban.
Arra a kérdésre, hogy fizetés nélkül is megőrizi-e igazgatósági állását a Veoliánál az EDF elnöke, a miniszter úgy válaszolt: "Ő maga mondta, hogy csak átmenetei időszakról van szó. Nem tudom, hogy marad-e a Veoliánál".
A Veolia élén 2008-ban 1,6 millió eurót, 2007-ben pedig 2,5 millió eurót kereső Proglio novemberben csak azzal a feltétellel fogadta el az EDF elnöki székét, ha megőrizheti a magánszektorban élvezett bérszínvonalát.
A Le Monde című napilap azt állította, hogy az EDF elnöke Nicolas Sarkozy köztársasági elnök személyes kérésére volt kénytelen lemondani a Veoliától kapott fizetéséről. Ezt Proglio cáfolta a France Info hírrádióban, ahol azt mondta: nem beszélt az államfővel a kérdésről.
MTI/Menedzsment Fórum