2p

A budapesti EGI Energiagazdálkodási Zrt., amely jelenleg egy 20 millió eurót meghaladó értékű erőművi beruházáson dolgozik Kínában, az ottani vállalkozói tevékenységének kibővítése céljából EGI Beijing néven leányvállalatot alapított Pekingben.

A társaság egy Heller-Forgó-féle száraz hűtőrendszert épít a Yangchengi Erőmű két 600 megawattos blokkjához, amelyeket hamarosan üzembe helyeznek.

Az EGI tovább szeretné bővíteni vállalkozói tevékenységét Kínában, amely a világ legdinamikusabban fejlődő energetikai piaca, befektető- és vállalkozásbarát környezettel - mondta Balogh András, a társaság elnök-vezérigazgatója az MTI-nek. Hozzátette, hogy a kínai piac további, nagy értékű megrendeléseket valószínűsít a társaság számára, és ebben meghatározó szerepet szánnak a pekingi leányvállalatnak.

A budapesti cég, amely csaknem száz százalékban a német GEA AG tulajdonában van, a kínai projektnek köszönhetően 2006-ban közel 20 milliárd forint árbevételt ért el, jelentősen meghaladva a korábbi évek bevételeit. A társaság célja 2007-ben 25 milliárd forintos árbevétel realizálása.

A 220 főt foglalkoztató társaság jászberényi üzemében gyártja a hűtőrendszer kulcsfontosságú alkatrészeit. Az EGI legnagyobb hazai megrendelői az MVM, a Mol, a TVK, a BorsodChem és a Nitrogénművek.

A budapesti cég tulajdonosa, a németországi GEA csoport a világ közel 100 országában tevékenykedik, és évi árbevétele meghaladja a négymilliárd eurót. A GEA energetikai divíziója Magyarországon kívül Spanyolországban, Olaszországban, Hollandiában, Németországban, Franciaországban, Dél-Afrikában és az Egyesült Államokban működtet leányvállalatot.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!