2p

Felülvizsgálati kérelemmel fordul az Emfesz - Első Magyar Földgáz- és Energiakereskedelmi Kft. a Legfelsőbb Bírósághoz a Fővárosi Ítélőtáblának a tulajdonosváltással kapcsolatban hozott elmarasztaló ítélete miatt - közölte Góczi István, az Emfesz egyik ügyvezetője szerdán.

A Fővárosi Ítélőtábla a Fővárosi Bíróság 2011. március 30-án hozott ítéletének fellebbezését  a napokban utasította el, így az jogerőre emelkedett. Erről az Emfesz eredeti tulajdonosa, a ciprusi bejegyzésű Mabofi Holdings tájékoztatott. A Mabofi Holdings igazgatója, Karikás Dávid közleményben arról szólt, szeretne a tulajdonos mielőbb  birtokon belülre kerülni azért, hogy megvizsgálják mi történt az Emfesz-nél az elmúlt két és fél évben.

Az Emfesz ügyvezetője ugyanis 2009 tavaszán egy dollárért eladta a Mabofi tulajdonában lévő gázkereskedő céget a Svájcban bejegyzett RosGas AG-nak.

Góczi István azt mondta: számos bíróság tárgyalta már az ügyet, és még egyik sem vonta kétségbe azt, hogy a 2004-ben kapott általános meghatalmazás ne terjedt volna ki az esetleges értékesítésre is. Ezt eddig minden bíró tényként kezelte, hiszen ezért általános a meghatalmazás - fűzte hozzá.

A márciusi ítélet után Góczi István azt nyilatkozta, hogy az elsőfokú ítéletben azért semmisítették meg a társaság 2009-ben történt eladását, mert "az erre is  szóló meghatalmazás megfogalmazása nem volt egyértelmű a bíró számára".

Góczi István korábban többször hangsúlyozta, hogy 2009 tavaszán a Mabofi Holdingtól 2004. október 15-én kapott és  2004. december 5-én megerősített meghatalmazás alapján adta el a Dmitro Firtas ukrán üzletember közvetett tulajdonában lévő Emfeszt a Svájcban bejegyzett RosGas AG-nak. Ennek előzménye pedig az volt, hogy 2009 tavaszán  a gázszállító RosUkrEnergo beszüntette az Emfesznek a szállítást.

Az Emfesz ügyvezetője szerdán beszélt arról is, hogy a társaság helyzete nehéz, amit a perek tovább nehezítenek. Az Emfesz-ben Lényegében tevékenység nem folyik, amióta a gázkereskedői engedélyt a hatóság 2011 első felében visszavonta.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!