2p

Tóth Marianna fb-tag lett a Közgép Zrt.-ben.

Június végén új ember került be Simicska Lajos legendás építőipari cégének, a Közgép Zrt.-nek a felügyelőbizottságába. Tóth Marianna általános jellemzése a magyar sajtóban, hogy ő Simicska egyik leghűségesebb embere, aki az Orbán Viktor kegyeiből kiesett üzletember megannyi vállalkozásában vett már részt.

Simicska Lajos 

Tóth neve legutóbb akkor került reflektorfénybe, amikor az index.hu internetes hírportál tulajdonosváltása idén tavasszal lezajlott. Az átadó Spéder Zoltán bankár, pontosabban az érdekeltségébe tartozó Közép-Európai Média és Kiadó Zrt. (CEMP) volt. Az átvevő pedig - egy opciós jog lehívásával - a Simicska-világ oszlopos tagjának számító Tóth operációs irányítása alá tartozó cég, az NG Nanga Parbat 17 Zrt., illetve az általa létrehozott Magyar Fejlődésért Alapítvány volt. (Spéderben és Simicskában közös, hogy mindkettőjük viszonya finoman szólva megromlott a jelenlegi hatalommal.)

Tóth emellett igazgató a Magyar Nemzet kiadásáért felelős cégben, ahol a döntéseket Simicska Lajos fiával, Simicska Ádámmal közösen hozzák meg. 

A bizalmi ember 2017. június 27-től lett tagja a Közgép Zrt. felügyelőbizottságának. Ezzel párhuzamosan sor került egy másik változásra is: a Közgép jogi képviseletét több ügyben ellátó Sárvári Tamás az fb-ből átkerült az igazgatóságba. Egy évekkel ezelőtti Népszava-cikk szerint Sárvári egy, a kolontári vörösiszap katasztrófa kárfelszámolási munkáiban részt vevő cég korábbi svájci tulajdonosának képviseletét is ellátta.

Tóth fb-tagsága a cégnyilvántartás szerint 2019. május 31-ig él. Az üzletasszony egyébként tulajdonosi oldalon is felbukkan a Közgép Zrt.-ben. Ő a cégjegyzésre jogosult személy a Pro Aurum Vagyonkezelő Zrt.-ben, amelynek 23,27 százalékos szavazati joga van a hatályos cégnyilvántartás szerint.

A Közgép a második Orbán-kormány idejében a hazai útépítések megkerülhetetlen szereplője volt, 2015-ben még 101,5 milliárd forintos árbevételt értek el, de tavaly már be kellett érniük 19,9 milliárddal. Az adózás előtti eredményük ennek megfelelően 10,4 milliárdról sovány 540,4 millióra csökkent. Az ok egyszerű: a politikai hátszél elfogyásával a közbeszerzési megrendelések is elapadtak.

Baka F. Zoltán

mfor.hu 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!