1p

A világ első számú félvezetőgyártója, az amerikai Intel vállalat chipüzemet építene Kínában. Egyes értesülések szerint a kínai kormányzat már áldását is adta, hogy a beruházás Dalian városában megvalósuljon. A beruházás értékét szakértők 3-3,5 milliárd dollárra becsülik.

Az Intelt már egy ideje érdekli a kínai beruházás lehetősége - írja a Financial Times című brit üzleti napilap. A vállalat más, alacsonyabb béreket is elviselő országokban is megjelenne.

Kínában már építi üzemét a világ több jelentős félvezetőgyártója, például a Taiwan Semiconductor Manufacturing és a Hynix Semiconductor.

Kína egybként nemcsak az olcsó munkaerő miatt vonzó: az ország a parányi chipek első számú piaca lett: a világkereslet több mint egyötöde itt képződik. Szakértők úgy számolnak, hogy ez a szám öt év alatt megkétszereződhet, és értékében elérheti a 124 milliárd dollárt is.

A kínai chipgyártás értéke 2005-ben 2,6 milliárd dollár körül volt. Kína Indiával versenyez a vezető ázsiai félvezetőgyártó hatalom státuszáért.

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!