2p

A kamatokkal együtt akár 2-2,5 milliárd forintot is fizethet három Békés megyei önkormányzatnak az Invitel távközlési cég - adta hírül a Békés Megyei Online (BEOL) hírportál.

A Fővárosi Ítélőtábla jogerős ítéletben úgy döntött csütörtökön, hogy a korábbi Hungarotel szolgáltató jogutódjának, az Invitelnek Békéscsaba számára 488 millió, Orosháza részére 300 millió forintot kell fizetnie, továbbá Battonyának 56 millió forintot.

A három várost képviselő ügyvéd közölte: a táblabíróság egyértelműnek találta, hogy az 1994-es koncessziós szerződésben a Hungarotel azt vállalta, hogy az említett önkormányzatoknak a helyi iparűzési adója tízszeresét fizeti meg az egyéb kötelezettségek mellett, a koncesszió elnyerése érdekében.

Az egyéb vállalásokat a telefontárság teljesítette, a tízszeres adófizetést azonban nem. Ezért 2004-ben az akkori békéscsabai önkormányzat kezdeményezte a pert, és csatlakozott hozzá Orosháza és Battonya is. Az idén megtartott első fokú tárgyaláson a bíróság elutasította a keresetet azzal, hogy a hírközlési minisztérium és a Hungarotel kötötte a szerződést. Eszerint a harmadik félnek, vagyis az önkormányzatoknak nem járt volna a szerződésben szereplő összeg.

Botos Mihály, békéscsabai ügyvéd elmondta: az igaz, hogy a Hungarotel azóta megszűnt, de az Invitel a jogutódja, tehát az ő számlájukat terhelik meg. Az ügyvéd szerint az összeg a kamatokkal együtt elérheti a 2-2,5 milliárd forintot.

Botos Mihály hozzátette: elképzelhető, hogy az Invitel felülvizsgálati kérelmet nyújt be a Legfelsőbb Bíróságnak, ám a jogerős ítéltet végre kell hajtani, vagyis, ha megkapják az ítélet írásos változatát a városok, azonnal élnek anyagi követelésükkel.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!