4p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Vasárnap a két nagy kereskedelmi adó és a köztévé mellett a Nagy Duettet műsorra tűző Super TV2 is 10 százalékos közönségarányt ért el. Ilyenre pedig a magyar tévézés történetében eddig nem volt még példa.

Bővelkedett a múlt hét a meglepetésekben. A kereskedelmi csatornák között ugyan továbbra is az RTL Klub vitte a prímet, ám az adó a nyári és ünnepi időszakoktól eltekintve "emberemlékezet" óta nem szerepelt olyan rosszul, mint most, a 8. héten. Korábban 20 százalék alatti főműsoridős átlagos közönségarányt egy-egy olyan hét alkalmával produkált csupán a csatorna, amikor elsötétítésre ítélték, ám a múlt héten több este is a lélektani határ alatti nézettséggel kellett beérniük.

Hétköznapokon a főműsoridő lendületének megtöréséért leginkább az Éjjel-nappal Budapest okolható, melyet ugyan felcseréltek a Fókusszal - hátha így sikerül javítani az eredményen -, ám a várt (a múlt héten taglalt eddigi kiugró eredményekhez hasonló) siker most is elmaradt. Igaz, legalább az első héthez képest a műsor nézettsége nem gyengült tovább.

Felemásnak értékelhető az M1-en futó A Dal című műsor eredményessége is. Az Eurovíziós dalfesztivál magyar selejtezőjének tekinthető rendezvény jelentősen javított a közszolgálati adó szokásos átlagán, ám nemcsak arra volt kevés, hogy megszorongassa a legnagyobbakat, de arra is, hogy a főműsoridős heti összesítésben az adó dobogós helyre kerülhessen. Némileg meglepetésre ugyanis a közszolgálati csatornán dupla adással jelentkező A Dal is kevés volt az F+-szal szemben, így az RTL Klubot és a TV2-őt ez a csatorna követte a képzeletbeli rangsorban.

Vasárnap - némi képzavarral - tévés statisztika történeti pillanat szemtanúi lehettünk, hiszen az mfor.hu információi szerint olyan még nem volt a hazai tévétársaságok esetén, hogy hosszabb ideig négy csatorna is a 10 százalékos közönségarányt felülmúlja. A hét utolsó napján azonban ez is megtörtént. A Nagy Duett vasárnapi adása a csatorna eddigi legnézettebb műsorának bizonyult a 18-49 évesek körében: 10,38 százalékos piaci részesedésével a SuperTV2 a műsor adásideje alatt a negyedik legnézettebb csatorna volt. Más kérdés, hogy ezzel – ahogy korábban is utaltunk rá - nem csak az RTL döntéshozóinak, de kissé az anyacsatornájának is fejfájást okoz, hiszen mindkét adótól visz el nézőket.


A két nagy csatorna között ezúttal nem szűkült a távolság, ám ez elsősorban annak köszönhető, hogy a TV2 sem tudott semmi meglepővel előrukkolni. Igaz, a piacvezető csatornától az üldöző így is elnyert egy napot.

A nyolcadik héten főműsoridőben (19-23 óra között) a kereskedelmileg fontos célcsoportban (18-49 évesek) az RTL Klub műsorainak a közönségaránya 21,2 százalék lett, míg a TV2-t a készülékek előtt ülők 16,9 százaléka követte. A harmadik helyen ezúttal az F+ csatorna végzett (6,1% SHR), ám alig maradt el tőle az M1 (6% SHR) és a Cool (5,8% SHR). A Viasat 3 (4,3% SHR) továbbra is sereghajtó a közepes csatornák között.


Hétfőn a Családi titkok olyannyira jól szerepelt, hogy az Éjjel-nappal Budapest mellett a Fókuszt is sikerült megvernie, majd az NCIS maga mögé utasította a Csont nélkült, így ha csak egy hajszállal is, de a TV2 nyerte az első napot. Kedden a TV2-n vetített Men in Black alulmaradt A mentalistával szemben, de A Grace klinikát legyőzte. Szerdán a Családi titkokat követően az este az RTL Klubé volt, Szulejmán és a Házon kívül többeket hozott lázba, mint Sherlock és Watson vagy Hajdú Péter. Csütörtökre a TV2 lendülete teljesen elfogyott, így a főműsoridőben végig az RTL Klub közönségaránya volt magasabb: a Superbad (TV2) gyászos vereséget szenvedett az archívum mélyéről kikukázott Tango és Cashtől.

Pénteken az RTL Klubon A zöld íjász, a Gyilkos elmék és Az egység uralta az estét, Bridget Jones (TV2) labdába sem rúghatott. Szombaton az RTL-en vetített Mackótestvért követően a nézők az Eurovíziós dalfesztivál válogatóját, A Dal című műsorra és a Pókember 3-ra kapcsoltak el. Vasárnap nagy szerencséje volt a piacvezető tévécsatornának, hogy a Cobra 11 nagyon jól szerepelt, szemben a TV2 műsorával, a Rumlis vakációval és A rend őrzőjével, így az RTL egy paraszthajszállal győzött.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!