2p

Tárgyalásokat kezdeményezett a magyar kormány képviseletében Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Dunaferr Zrt. megvásárlásával kapcsolatban

A nemzetgazdasági tárca vezetője Evgeny Tankhilevich vezérigazgató részére a mai napon küldött levelében így fogalmazott: „Magyarország Kormánya felhatalmazott arra, hogy a kormány részéről az ISD Dunaferr Dunai Vasmű Zrt. megvásárlására irányuló tárgyalásokat a cég vezetésével haladéktalanul megkezdjem” - írja közleményében a nemzetgazdasági tárca. 

A kormány hétfői döntése értelmében a nemzetgazdasági miniszter olyan megbeszéléseket kezdeményezhet, amelyek – vételi ajánlaton keresztül ­– az ISD Dunaferr Dunai Vasmű Zrt. állami tulajdonba kerüléséhez vezethetnek. Ehhez a Dunaferr tulajdonosainak döntése után az előkészítő tárgyalások megindítására van szükség.

A Dunai Vasműt a magyar állam az akkori kormány döntése alapján 2004-ben privatizálta. A 444 millió forintos vételár mellett a vevők jelentős feltőkésítésre és beruházásra tettek ígéretet. A Dunaferr-nél ezt követően 2007-ben és 2010-ben is tulajdonosváltásra került sor.

A levélben a nemzetgazdasági miniszter arra kéri a vállalat vezetőjét, hogy a tulajdonosokat tájékoztassa a magyar kormány vásárlási szándékáról. Az NGM bízik a tárgyalások mielőbbi megkezdésében - zárul a tárca közleménye.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!