3p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület (OFE) közérdekű keresetet indít az OTP Bank ellen a bank általa tisztességtelennek tartott általános szerződési feltételei miatt. A hitelintézet szerint szó sincs tisztességtelenségről.

Az OFE csütörtökön, az MTI-hez eljuttatott sajtóközleményében ismerteti: az OTP Bank az egyesület álláspontja szerint tisztességtelen általános szerződési feltételt valósít meg, amikor alapos ok nélkül, pusztán üzletpolitikai szempontok alapján teszi saját maga számára lehetővé a szerződés egyoldalú módosítását, amivel súlyos helyzetbe hozza a fogyasztók széles körét.

Az egyesület elsősorban fogyasztói panaszokból értesült arról az általánosnak mondható gyakorlatról, amely szerint egyes hitelintézetek egyoldalúan, a fogyasztók számára kedvezőtlenül módosítják szerződéseiket, illetve az általános szerződési feltételeket - derül ki a közleményből.

Az OFE szerint a hitelintézetek visszaélnek azzal a jogszabályi rendelkezéssel, amelynek értelmében a kamatot, díjat vagy egyéb szerződési feltételt egyoldalúan, az ügyfél számára kedvezőtlenül módosítani lehet, ha a szerződés ezt külön pontban a pénzügyi intézmény számára meghatározott feltételek, illetve körülmények esetére egyértelműen lehetővé teszi.

A hitelintézetek olyan - az OFE szerint pusztán szubjektív megítélés alá eső - feltételeket határoznak meg (például a lakossági hitelek kockázati tényezőinek alakulása, a hitelezők forrás-, valamint hitelvezetési költségeinek megváltozása), amelyek üzletpolitikai érdekek alá esnek, a fogyasztói érdekeket azonban sértik.

Az egyesület a tisztességtelen általános szerződési feltételek megszüntetése érdekében megkereste az OTP Bankot, a hitelintézet azonban jogszerűnek tartja eljárását, ezért az OFE közérdekű keresetet indít a jogszabálysértő gyakorlatot folytató legnagyobb magyarországi hitelintézet ellen - tartalmazza a közlemény.

Az egyoldalú szerződésmódosítás a hosszú lejáratú szerződések kockázatát kezeli, ez a gyakorlat a világon mindenütt elfogadott - reagált az OTP Bank az OFE bejelentésére. A bank közleménye emlékeztet: az Európai Unió tavaly fogadta el a fogyasztásihitel-direktívát, amely szintén megkérdőjelezhetetlenné teszi a bankoknak ezt a jogát.

A hitelintézeti törvény rögzíti: kamatot, díjat, vagy egyéb szerződési feltételt egyoldalúan módosítani lehet, ha a szerződés ezt külön pontban a pénzügyi intézmény számára meghatározott feltételek, illetve körülmények esetére egyértelműen lehetővé teszi. A jogszabály szövegét megismétlő általános szerződési feltétel következésképp ab ovo nem lehet tisztességtelen - szögezi le a bank.

MTI/Menedzsment Fórum 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!