2p

Az Onlinet Kft.-nél a műszaki igazgató pozíciót 2007 júliusától Timár Gergely tölti be.

Tímár Gergely

Timár Gergely (30) a Kandó Kálmán Műszaki Főiskola Villamosmérnöki karának műszaki gazdasági informatikai szakán, logisztikai szakirányon szerezte diplomáját. Szakmai pályafutását csoportvezetőként kezdte, majd szervizmérnökként folytatta Boszniában, ahol az amerikai SFOR erőknek nyújtott segítséget adat és telefonhálózatok tervezésében és kivitelezésében - áll a cég sajtóközleményében.

2001-től a Definity alközpontok és a hozzájuk kapcsolódó eszközök távfelügyeletében illetve hibajavításában vett részt mint TIER-es szervizmérnök az Avaya Magyarország Kft.-nél. A Signet ipari kódolás és jelöléstechnikával

foglalkozó cégnél a címkenyomtatók és ipari nyomtató berendezések szervizelésében és karbantartásában, valamint az értékesítés technikai támogatásában szerzett tapasztalatokat.

Az ügyfélirányító rendszerek és információs terminálok terén piacvezető Onlinet Kft.-nél 2004-ben kezdte munkáját mint szervizmérnök, majd szervizvezető. Ebben az időben szerzett tapasztalatot az ügyfélhívó rendszerek gyártásában, szervizelésében és üzemeltetésében. 2006-tól üzemeltetési vezetőként az ügyfélhívó rendszerek üzemletetési részlegének irányításáért felelt külföldön és belföldön egyaránt.

Timár Gergely műszaki igazgatóként az Onlinet műszaki feladatainak stratégiai szintű koordinálásáért felel.

További karrier híreinket Egyről kettőre rovatunkban olvashatják.

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!