Miután csütörtökön hatályba lép a budapesti személyszállítási piacot újraszabályozó rendelet, az Uber közleményt adott ki, amelyben mindenkit megnyugtat: folytatni szeretnék Magyarországon. Hogy ezt pontosan milyen formában képzelik el, az nem derül ki, az azonban biztos, hogy találkozót kezdeményeznek kormány és a főváros illetékeseivel.
A cég optimista, hiszen továbbra is tartják magukat ahhoz a célhoz, hogy hogy 2016 végéig 2000 magyar számára teremtsenek kereseti lehetőséget.
Elsőre elég nehéz elképzelni, hogy milyen megállapodás születhet, hiszen a tarifákban aligha enged a kormányzat, illetve a sárgítástól sem igen tekinthetnek el, miután minden taxissal kifizettették annak többszázezres árát. Ugyancsak érdekes, hogy lesz-e lehetőség továbbra is az applikáción keresztül, „pénzmentesen” fizetni az utakért vagy sem?
Ha életképes marad a cég, az sem kizárt, hogy pusztán az applikáció, vagy a sofőrök értékelésének lehetősége miatt vonzó maradhat a budapesti utasok számára. Ha viszont kivonulnak, az nem csak nekik kudarc, hanem a döntéshozóknak is, akik gátat szabtak egy olyan innovációnak, amely láthatóan kellett az embereknek.
mfor.hu