2p

A magyar nemzeti légitársaság április 27-én közvetlen menetrend szerinti járatot indít Budapest és Jekatyerinburg között. A Malév heti négy alkalommal, új generációs Boeing 737NG gépeivel szállítja utasait Magyarországról a szverdlovszki régióba.

A Budapest-Jekatyerinburg-Budapest menetrend szerinti járat hetente négy alkalommal, pénteken és vasárnap, illetve kedden és csütörtökön repül a két város között, délutáni és késő esti indulással, derül ki a lapunkhoz eljuttatott közleményből.

A Malév a járatnyitást azzal indokolja, hogy az utóbbi néhány évben dinamikusan fejlődnek Magyarország és Oroszország között a kétoldalú üzleti kapcsolatok, növekszik az árucsere-forgalom. Szverdlovszk megye esetében ez az előző évekhez képest mintegy négyszeres emelkedést mutat. Emellett felélénkült a két ország közti komolyzenei és művészeti élet is.

Ennek megfelelően a légitársaság járatain Magyarországon elsősorban az üzleti és kulturális céllal Oroszországba utazókat célozza meg, a visszaúton pedig az Európába tartó üzleti utasokkal, illetve a Magyarországon pihenni és gyógyulni szándékozó orosz turistákkal számol. A négy órás járat összességében a légitársaság kelet-európai piaci jelenlétét erősíti, fontos összeköttetést biztosítva Oroszország és Európa között.

Jönnek az ázsiai utasok

Jekatyerinburg Oroszország egyik legjelentősebb vasúti csomópontja, ahonnan hét fővonal indul a régió nagyvárosaiba, például Permbe, Cseljabinszba és Tyumenybe. A Malév az ezen városokból érkező utasokra is számít, átszállást kínálva Nyugat-Európa nagyvárosaiba és a tengerentúlra is. A lépés azért is időszerű, mert az uráli régióból a Magyarországra utazók valószínűleg már ez év tavaszától helyben beszerezhetik a magyar vízumot, áll a közleményben.

A Malév új tulajdonosa, Roman Abramovics orosz üzletember már korábban világossá tette: az orosz légitársaságait tömörítő AirUnion a magyar légicégen keresztül integrálódna az európai útvonalhálózatba, az pedig új piacokat szerezne ezáltal, főleg Oroszországban és az egykori Szovjetunió államaiban, azaz közép-ázsiai tranzitutasok is megjelennek majd a Malév-gépek fedélzetén. A jekatyerinburgi járatnyitás gyakorlatilag ennek a stratégiának az egyik lépése.

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!