2p

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Noha az amerikai kosárlabda bajnokság befejeztével úgy tűnt jelentősen romlanak az adidas pozíció a támogatott sportolókat tekintve, most mégis ők állnak nyerésre.

A szezon végén az adidasnál lejáró szerződése helyett ugyanis Kobe Bryant a német cég fölé licitáló Niket választotta. Ez akkor érzékeny veszteségnek számított, hiszen a háromcsíkos cég által támogatottak köréből messze kiemelkedett népszerűségben közülük. A Kobe Bryant körül kitört nemi erőszak miatti botrány kapcsán úgy tűnik az adidas szerencsés volt, hiszen "pont jókor" vesztettel el Bryantet.

A vállalat ugyanis most megszerezte pályafutás csúcsán járó, és egyre fényesebben tündöklő 27 éves Kevin Garnett-et. A játékos nagy fogásnak számít, hiszen hatszor került be eddig az NBA All Star csapatába, ahol az idei gálán a legjobbnak választották. Emellett az év közben nyújtott teljesítménye alapján a második legjobb játékos volt a ligában Tim Duncan mögött.

Garnett pályafutása végéig érvényes szerződést írt alá az adidasszal. A kontraktus 45 millió dollárról szól. A mostani szerződéssel az idei NBA All Star gála Nyugat csapatának öt kezdőjátékosából hármat megszerzett. A tavalyi idény legjobb négy játékosából pedig hrom viseli az adidas cipőit, hiszen Garnett mellett a legértékesebb játékosa a San Antonio Spurs centere Tim Duncan és az Orlando Magic védője, a gólkirály Tracy McGrady is a "csapatot erősíti".

Kapcsolódó anyagok
Egy szponzor már ugrott
Kockázatok és mellékhatások - Kobe Bryant és a szponzorok
Tovább tart a cipőháború


LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!