1p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

A Toyota azt reméli, hogy az amerikai autópiacon továbbra is nagy kereslet lesz a járművek iránt a gazdasági lassulás ellenére is - számol be róla a Reuters. A japán cég vezetője azt is közölte, hogy a cégnek nehézségeket okoz, hogy a jen túl erős a dollárral szemben.

Idén már 10 százalékkal erősödött a japán fizetőeszköz a dollárral szemben, egy évtizeden belül most először esett 100 jen alá az árfolyam. A Toyota idei eladásának 30 százalékát szeretné Észak-Amerikában lebonyolítani, ezért különösen fontos a dollár-jen árfolyam a vállalatnak.

"Hiszünk abban, hogy az amerikai gazdaság erős alapokon nyugszik, ezért hisszük, hogy idén is hasonló kereslet lesz az autók iránt, mint tavaly" - nyilatkozta a Toyota elnöke. Tavaly a cég elnöke még a vészharangokat kongatta, arról beszélt, hogy a jelzálogpiaci válság komolyan sújthatja a Toyotát.

A japán cégek mellett a koreai autógyárak - mint például a Hyundai - is hasonló problémákkal küzdenek, azonban annyival könnyebb helyzetben vannak, hogy a koreai won nemrég kétéves mélypontra esett a dollárral szemben.

Menedzsment Fórum 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!