3p

Az ország villamosenergia-termelésének 53,6 százalékát adta a paksi atomerőmű a múlt évben, a négy blokk 15 648,6 gigawattóra villamos energiát állított elő, ezzel a termelést tekintve a tavalyi év volt a negyedik legjobb az erőmű történetében - jelentette be Hamvas István, az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. vezérigazgatója szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Kifejtette, a termelés és biztonság tekintetében is jó évet hagy maga mögött az atomerőmű, amely nemzetközi összehasonlításban hosszú távon is jól teljesít. Az egész élettartamra vonatkozó teljesítmény-kihasználási tényező alapján az öt legjobb VVER-440 típusú blokk közül három paksi, mondta a vezérigazgató.

Hamvas István azt is bejelentette, hogy az atomerőmű értékesítési nettó árbevétele 6,8 százalékkal csökkent és 172,9 milliárd forint volt 2014-ben.

Baji Csaba, az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. igazgatóságának elnöke aláhúzta, hogy a Paksi Atomerőmű hazai villamosenergia-termelésben képviselt részaránya 2,9 százalékkal nőtt, azaz Paks egyre nagyobb importot képest kiváltani.

Hamvas István az elmúlt év fontos eredményei közé sorolta azt, hogy megkapták a 2. blokk üzemidő hosszabbításához szükséges engedélyt az Országos Atomenergia Hivataltól; feldolgozásra Oroszországba szállították a 2003-ban megsérült üzemanyag kazettákat, benyújtották az engedélykérelmet az új üzemanyagciklus használatára.

A vezérigazgató aláhúzta, hogy ez az úgy nevezett C15-ös projekt olyan hatékonyságnövelő lépés, amelynek eredményessége a teljesítménynöveléssel összemérhető. Lényege, hogy nem 12, hanem 15 havonta kerül sor üzemanyag átrakása. A beruházás a cég számításai szerint egy év alatt megtérül.

Arról is beszámolt, hogy a biztonsági mutatók is egyre jobbak. Az elmúlt évben nem volt olyan esemény, amely a Nukleáris Eseményskálára (INES) felkerült volna, és csökkent a skála szintjét el nem érő esetek száma is. 2014-ben tovább csökkent a karbantartási napok száma. Tavaly 153,5 napot vett igénybe a karbantartás, üzemanyag-átrakás, ami 15,1 százalékos javulás az előző évhez képest.

Az atomerőmű környezetre gyakorolt hatásáról Hamvas István azt mondta, hogy az előző időszakhoz hasonlóan az elmúlt évben is töredékét „használták ki” a megengedett határértéknek. Az összkibocsátás az engedélyezett érték 0,3 százaléka volt tavaly.

Hamvas István beszélt arról is, hogy az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. gazdasági lehetőségéhez mérten segíti a térség fejlődését. Ennek egyik megnyilvánulási formája a Jövőnk Energiája Térségfejlesztési Alapítvány, amely 2011. és 2014. között 1,9 milliárd forintot juttatott 41 településre, ahol 11 milliárd forint fejlesztést generált.

Az idén - amennyiben a hatósági engedély megérkezik - a 2-es és 3-as blokkon elindul a C15 projekt, év végéig benyújtják a 3-as blokkra vonatkozó tovább üzemelési engedélykérelmet, további biztonságnövelő intézkedéseket foganatosítanak és "30 éves üzemeltetési tapasztalatukkal segítik az új blokkok építését" - ismertette az ez évi feladatokat Hamvas István.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!