2p

Elbocsátások fenyegetik már az erdélyi munkavállalókat is. a munkáltatók a nemzetközi válság következményeire hivatkoznak, írta a bukaresti Új Magyar Szó pénteki összeállításában.

A magyar napilap szerint a kereslet csökkenését a kisebb cégek is megérzik. A székelyföldi építési vállalkozók már szembesülnek azzal, hogy Bukarestben kevesebb új építkezés kezdődik.

A sepsiszentgyörgyi cigarettagyár elbocsátja alkalmazottainak harmadát november végén. A cég képviselői gazdasági ésszerűsítésre hivatkoznak. Kelemen Tibor, a Kovászna Megyei Munkaerő-foglalkoztatási Ügynökség vezetője szerint a gazdasági válság hatásának tulajdonítható az intézkedés. Információi szerint a háromszéki nadrággyárak is elbocsátásokat terveznek.

Három tordai gyár közel hétszáz személyt bocsát el. Az üveggyár 400, a CESOM 140 és az Ariesul 160 dolgozójától válik meg. Az Arad melletti autóalkatrész-gyárak szintén több száz alkalmazottat fognak elbocsátani, a Leoni egyedül több mint százat.

A Delphi Packard is csökkenti a létszámot, a Takata üzemnél egyrészt felfüggesztették a termelést, másrészt csökkentették a munkaidőt a jelentősen megcsappant kereslet miatt.

Romániában jelenleg körülbelül háromszázezer munkanélkülit tartanak számon, a kormány jövőre sem várja számuk növekedését, azonban egyes független előrejelzések szerint a külföldről is hazaáramló munkaerő megnöveli a számot, amely akár az egymilliót is elérheti, írta az Új Magyar Szó.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!