3p

A Budapest Airport (BA) jóváhagyta a ferihegyi taxiszolgáltatást augusztus közepétől hivatalosan is megkaparintó Zóna Taxi új, 2007-re érvényes díjstruktúráját, mely február 15-én lép életbe. Bár alapesetben csupán az inflációnak megfelelően lehetett volna emelni az árakat, a mostani drágulás mértéke egyes zónákban ennek többszöröse.

Nem változott az 1-es és a 2-es terminál közötti fuvar díja, az 1. zóna tarifája pedig száz forinttal emelkedett. A 2. és a 3. zóna árai hatszáz forinttal növekedtek, egy fuvarért Buda külső kerületeibe pedig hétszáz forinttal kell majd többet fizetni.

A vártnál jóval nagyobb drágulás

A repülőteret üzemeltető társaság az új struktúrát a Zónával 2006-ban kötött szolgáltatási szerződéssel összhangban fogadta el, mely évente egyszer lehetővé teszi a díjak emelkedését, áll a BA lapunkhoz eljuttatott közleményében.

A kontraktus szerint azonban áremelésre alapesetben csupán az inflációnak megfelelő mértékben lett volna lehetőség. Utóbbi a tavalyi évben 3,9, idén januárban pedig 7,8 százalék volt, a mostani emelések mértéke azonban ezen értékek többszöröse: a 2. zónában 17,1, a 3.-ban 16,5, a 4.-ben pedig 19,4 százalék.

Szollár Domokos, a BA Zrt. szóvivője kérdésünkre korábban elárulta: a szerződésbe beépítettek néhány vis maiorral foglalkozó pontot is, ami "extrém esetekben" az inflációnál nagyobb emelést is lehetővé tesz. (Akkor példaként az olajválságot említette.)

Ezt azonban a BA vezetésének is jóvá kell hagynia, s csupán akkor képzelhető el, ha az esetleges válsághelyzet a szolgáltatás ellehetetlenüléséhez vezetne, tette hozzá akkor.

A többletfejlesztésekre hivatkoznak

A mostani közlemény ezzel kapcsolatban kiemeli: a díjemelésnél ezúttal - az infláció mellett - azokat a többletfejlesztéseket vették figyelembe, melyeket a Zónának kellett megtennie ahhoz, hogy fenntartsa a szolgáltatás színvonalát.

A cégnek több, a szolgáltatási szerződésben foglaltakon felüli beruházást kellett megvalósítania: a megnövekedett igények miatt például 150-ről 220-ra emelte gépkocsijainak számát.

"A nyáron ismét jelentős útfelújítások lesznek a fővárosban, amelyek akár kétszeresére is növelhetik gépjárműveink fordulási idejét. Emiatt további fejlesztésekre van szükség annak érdekében, hogy az utasoknak ne kelljen várakozniuk" - érvelt Veres István, a Zóna szóvivője.

A bővítés nyomán idén már várhatóan háromszáz autót fognak bevetni Ferihegyen.

A fenti árak csak a reptér és a város közötti fuvarokra érvényesek, az ellenkező viszonylatra nem

Lévay Zsolt, a BA taximenedzsere szerint a díjtáblázat módosítását annak érdekében hagyták jóvá, hogy "továbbra is a legmagasabb szintű szolgáltatást nyújthassák az utasoknak". A szakember eddig elégedett a Zóna Taxival: "A számítógépes voucher-rendszerrel garantáljuk az utasok biztonságát, amit az is jelez, hogy 11 ezer fuvarra esik egy szolgáltatással kapcsolatos panasz."

Mint ismert, a BA még 2006.

július 20-án hirdette ki

a droszttender győztesének a Zóna Service Zrt.-t, amely a ferihegyi drosztokat a korábbi években részben uraló

Tourist Taxi "utódcégének"

tekinthető. A társaság már kezdéskor a támadások össztűzébe került: a tenderen vesztes konkurencia szerint ugyanis a nyertes pályázatban vállalt áron

nem lehet nyereségesen

fuvarozni, legalábbis tisztességes szolgáltatás mellett.

Wéber Balázs Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!