2p

A műszaki állapotok és az egyre romló, az utasok biztonságát is veszélyeztethető helyzet kialakulása ellen tiltakozott a BKV Zrt. több szakszervezete is az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményben.

A közlemény aláírói emlékeztetnek rá, hogy elsősorban az úgynevezett gumikerekes ágazathoz tartozó szakszervezetek kitartásának köszönhetően 2008. május 27-én több pontból álló megállapodást kötöttek a BKV Zrt. vezetésével. Ebben vállalták, hogy szeptember 30-ig kidolgozzák a cég közép és hosszú távú stratégiáját, amire a főváros vezetése garanciát vállalt.

Kitérnek rá, hogy ennek a megállapodásnak az eredményeként függesztették fel a május végén meghirdetett sztrájkot. A közleményben leírják, hogy a megállapodás a stratégia kidolgozása mellett kitért a munkakörülmények és a finanszírozatlanságból fakadó problémák rendezésére is.

Az aláírók hozzáteszik, hogy már tavasszal jelezték az alkatrészhiány és az egyre jobban elöregedő járműpark problémáját. A tiltakozók véleménye szerint a szeptember 30-i határidő közeledtével a megoldás még nem látszik, de egyre súlyosabb problémák jelennek meg és az utasok biztonsága is egyre inkább veszélybe kerül.

A szakszervezetek szerint nem engedhető meg, hogy a munkavállalók kerüljenek olyan helyzetbe, hogy munkahelyüket féltve, a törvényi előírásokat, a belső utasításokat átlépve kockáztassák saját feladataik szabályos ellátását.

Éppen ezért egy belső közleményben felhívták a munkavállalók figyelmét a szabályszerű munkavégzésre. Egyúttal arra kérik őket, hogy mindent kövessenek el az utazóközönség és az összes közlekedő biztonságának garantálása érdekében. Ez azt is jelenti, hogy amennyiben a biztonság úgy kívánja, arra kérik a szerelőket, hogy ne engedjenek ki a forgalomba járműveket, a járművezetők pedig a legkisebb hiba esetén is álljanak ki a forgalomból.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!