2p

A szakszervezetek ellenállása miatt ismét meghiúsulni látszik az olasz nemzeti légitársaság, az Alitalia megmentése: a CAI befektetői csoport csütörtökön visszavonta ajánlatát, mivel a szakszervezeteknek adott ultimátum lejárt, és a csoport újabb engedményekre már nem hajlandó.

A CAI közleménye szerint az Alitaliánál kialakult drámai helyzet miatt a tárgyalások tovább nem nyújthatók, a további engedmények a szanálási terv sikerét veszélyeztetnék.

A terv személyügyi része szerint az Alitalia húszezer dolgozójából 3250-et bocsátanának el, és a fennmaradó légitársasági részt az Air One olasz magán légitársasággal egyesítenék.

Az Alitaliánál működő kilenc szakszervezet közül azonban a határidő lejártáig csak három adta beleegyezését a tervhez.

A pilóták szakszervezete üdvözölte a CAI visszavonulását, az UIL szakszervezeti szövetség vezetője szerint azonban a húszezer munkahely megszűnése "szociális és szakszervezeti katasztrófa".

Az Alitalia olasz légitársaság negyven járatát törölte szerdán, mivel az egyik kisebb szakszervezeti szövetség sztrájkot hirdetett, déltől négy óráig.

A cég felszámolási biztosa korábban arra figyelmeztetett, hogy a légitársaság ki fog fogyni a pénzből, képtelen lesz üzemanyaghoz jutni, ha a szakszervezetek nem fogadják el mihamarabb a befektetőcsoport Alitaliára tett felvásárlási ajánlatát.

A csoport szerdán megújította bérajánlatát: e szerint fenntartanák a jelenlegi bérszintet azon dolgozók számára, akik növelik munkahatékonyságukat. Az ezzel kapcsolatos elvárásokról azonban közelebbit nem közöltek.

A munkájukat elvesztőknek speciális végkielégítést ígértek, azzal, hogy az ajánlatot visszavonják, ha a légitársaság megmentése nem sikerül.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!