2p

Kocsis István, a BKV napokban távozott vezérigazgatója végkielégítés nélkül hagyja el a közlekedési vállalatot - közölte a BKV kedden.

Tájékoztatásuk szerint a volt vezérigazgató prémiuma a munkaszerződésében foglaltak szerint az éves alapbérének 40 százaléka, ezt az összeget három részletben utalják át. Az elsőt szeptemberben, a másodikat októberben, a harmadikat pedig a BKV éves jelentésének és üzleti beszámolójának elfogadása után.

Kocsis István jogosult továbbá az augusztusi, illetve részarányosan a szeptemberi munkabérére, valamint éves szabadságának időarányos és ki nem vett megváltására.

A Főpolgármesteri Hivatal hétfőn azt közölte, hogy Tarlós István nem enged végkielégítést kifizetni Kocsis Istvánnak. A közeljövőben a fővárosi önkormányzat nyilvános pályázatot ír ki a BKV vezérigazgatói posztjára.

A városvezetés szeptember 4-én közölte, hogy közös megegyezéssel távozik a BKV éléről Kocsis István, akit 2008 augusztus végén neveztek ki a vállalat élére. A BKV vezetésével ideiglenesen Várszegi Gyulát, a BKV igazgatótanácsának elnökét, a Metróber Közlekedésfejlesztési ás Beruházási Vállalat és a MÁV volt vezetőjét bízta meg.

Kocsis Istvánt, aki a BKV előtt a Magyar Villamos Művek (MVM) Zrt. vezérigazgatója volt, augusztus 16-án hallgatták ki különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanújával. Tarlós István ezután a Magyar Nemzetnek nyilatkozva azt mondta: nem védi meg Kocsist, de amíg tényszerűen be nem bizonyosodik, hogy bármi Kocsis István terhére róható, és amíg nem derül ki, hogy a BKV ügyeiben érintett, addig nincs oka arra, hogy felmentse.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!