Gulyás Attila, a Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének elnöke elmondta, hogy a cég továbbra is ragaszkodik a 2,3 százalékos bérfejlesztéshez, míg a szakszervezetek 2009-ben 8 százalékos béremelést szeretnének elérni.
A BKV vezetésének hivatalos ajánlata az Országos Érdekegyeztető Tanács 3-5 százalékos ajánlása alatt van - tette hozzá.
Mint közölte, a tárgyalások folytatódnak, de külön kérték a vezetőségtől, hogy gyorsítsanak az egyeztetések ütemén. A cég erre a kérésre még nem válaszolt.
Nemes Gábor, a Tömegközlekedési Dolgozók Független Szakszervezeti Szövetségének szóvivője az MTI-nek elmondta, hogy saját nevükben és a Budapesti Közlekedési Szakszervezetek Szövetsége képviseletében követeléseiket levélben is eljuttatták a vezetőséghez. A dokumentumban a 8 százalékos bérfejlesztés mellett a béren kívüli juttatások megőrzését kérik és azt, hogy a vezérigazgató is vegyen részt a tárgyalásokon. A tárgyalások csütörtökön folytatódnak.