A krasznojarszki számvevőszék szerint a Krasair 2005-ben kedvezményt kapott a vagyonadóból, amelynek összege a társaság mérleg szerinti értékének 2,2 százaléka, de ezt a helyi hatóságok mérsékelhetik, mivel az adó a regionális szervekhez folyik be.
A helyi szabályok szerint 0,5 százalékpontnyi kedvezmény adható azokra a repülőgépekre, amelyek 2004. december 31-e után alapvető eszközként kerültek a társaság leltárába. A Krasair a kedvezményt megkapta, de a társaság mérleg szerinti értéke a 2006-os eredmény alapján az ígértnek alig több mint egyharmada volt, idézte a krasznojarszki számvevőszék honlapját a Vedomosztyi című lap kedden.
Ez a számvevőszék szerint azt jelenti, hogy a társaság kevesebb repülőgépet tüntetett fel mérlegében, mint ahányat tervezett, s hogy ennek következtében a területi költségvetés 2006-2007-ben 110 millió rubeltől esett el.
Az AirUnion szóvivője szerint ez abból adódik, hogy a Krasair eredetileg más beszerzések mellett 15 AN-148 és két Il-69 típusú gépet is szándékozott venni, ám később az AN-148-asok helyett a Szuhoj Superjet 100 vásárlása mellett döntött, és ezek a gépek csak akkor kerülhetnek majd a leltárba, ha leszállítja azokat a gyártó. A szóvivő közléséhez a lap hozzátette, hogy a két Il-96 átadását pedig az Iljusin Finance lízingelő tagadta meg.
Nem nő az utasszám
A társaság utasforgalma lassan nő: 2006-ban 1,9 millió utast szállított a tervezett 2,55 millió helyett, idén az első 10 hónapban pedig 11,7 százalékkal csökkent az utasok száma az előző év azonos időszakához képest. Igen gyorsan növekszik viszont az adósságállomány, valamint az elhalasztott adóbefizetésekből adódó hátralék: 2004-ben az adósság 43,4 millió rubelt tett ki és nem volt halasztott adó, 2007. első 9 hónapjában a Krasair adóssága 225,89 millió rubelt, az elhalasztott adó összege 729,3 millió rubelt tett ki.
Valerij Szemjonov, a regionális parlament költségvetési és adóügyi bizottságának elnöke úgy nyilatkozott a Vedomosztyinak, hogy a Krasair nem sértett ugyan jogszabályt, de lehetséges, hogy felülvizsgálják a vagyonadóra adott kedvezményt.
A KrasAir alapján jött létre az AirUnion - a Malév 49 százalékos tulajdonosa - amely rajta kívül a DAL (Domogyedovszkije Avialinii), a Samara (Szamara), az Omskavia (Omszkavia) és a Sibaviatrans (Szibaviatransz) légitársaságokat foglalja magában. Az AirUnion most alakul egységes társasággá, s az állam hajlandó átengedni az ellenőrzést az Abramovics-fivéreknek, de egyelőre még alkudozás folyik arról, milyen áron.