3p

Egyre kevesebb új autót sikerül értékesíteni Magyarországon, idén júliusban például 9 százalékkal esett vissza a kereskedők forgalma. A múlt hónapban 13944 darabra csökkent az eladott új autók száma Magyarországon, Európa-szerte 1,26 millió autót adtak el, ahol szintén visszaesést mértek, ennek mértéke 5,3 százalékos volt - derül ki a Jato Dynamics nemzetközi autóipari piackutató cég legfrissebb kimutatásából.

A Jato közleménye szerint Magyarországon január-júliusban 95947 új autót értékesítettek, ami 4 százalékos csökkenés az előző év azonos időszakához viszonyítva. Európában az első hét hónapban 2,5 százalékkal kevesebb, 9,475 millió új autót adtak el.

Az idén júniusban 9,4 százalékkal 14619 darabra csökkent az eladott új autók száma Magyarországon, ugyanekkor Európa-szerte 1,4 millió autót adtak el, a visszaesés mértéke 8,7 százalékos volt. Magyarországon az első félévben valamivel több mint 82 ezer új járművet adtak el, szemben az egy évvel korábbi 84,6 ezer darabbal, ami 3,1 százalékos visszaesés. Európában január-júniusban 8,2 millió új gépkocsit értékesítettek, ez 2,3 százalékos mérséklődés 2007 azonos időszakához viszonyítva.

A közlemény szerint a júliusi általános európai piacesésért nagyrészben a spanyol, az olasz, a brit piacok júliusi gyengélkedése, valamint az ír és a svéd piacok 2008-as eddigi alacsony teljesítménye tehetők felelőssé.

A dán piacon adóváltozásokat léptettek életbe július elején, amelyre hónapok óta vártak a vásárlók, így a júliusi forgalombahelyezések csaknem két és félszer meghaladták a 2007. júliusi regisztrációk számát. A 2008-ban az eddigi forgalombahelyezések Dániában 28,5 százalékkal haladják meg a 2007 azonos időszakét. Írország szintén keresztülment egy adómódosításon júliusban, ez javított a júliusi számokon, azonban a teljes 2008-as eddigi eladások elmaradnak a 2007-es adatoktól.

A Jato szerint az adókedvezmények viszonylag könnyen meggyőzik a vásárlókat az alacsonyabb szén-dioxid-kibocsátású autók előnyeiről, bár a környezetvédelmet ilyen módon elősegítő adókedvezmények hosszabb távú hatásai az értékesítésre még nem ismertek.

A francia piac némiképp visszaesett júliusban, és lassan kezd visszaállni a januárban bevezetett környezetvédelmi adókedvezmények utáni fellendülést követő normál piaci aktivitás. A franciák 2008-as eddigi számaik viszont magasabbak, mint 2007 első 7 hónapjában. A németeknél folytatódik a lassú piacemelkedés. Sok közép-kelet-európai piac továbbra is erős fejlődést mutat, mint például Csehország, Lengyelország, Szlovákia és Szlovénia - derül ki a közleményből.

Továbbra is a Volkswagen dominálja az európai új autók piacát, listavezetőként mind a 2008. júliusi, mind pedig a teljes évet tekintve. A VW-t a Ford, az Opel/Vauxhall, a Renault és a Peugeot követi.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!