2p

Magyarországnak olyan reformra van szüksége, amely visszaadja a munka becsületét, és amely alapján megéri dolgozni - hangsúlyozta Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter hétfőn a Magyar Televízió Az Este című műsorában.

A miniszter szerint Magyarországon az egyik legnagyobb probléma, hogy kevesen dolgoznak, a munka leértékelődött. Példaként említette, hogy a magánszektorban kevesebb, mint kétmillió ember dolgozik, és fizet adót. Az ország ezekből, illetve a vállalkozók befizetett adójából tartja fenn magát, akik szerinte "agyon vannak adóztatva".

Bajnai Gordon elmondta, hogy ezzel a terheléssel Magyarország növekedési potenciálja - még jó körülmények között, válságon kívül is - sokkal alacsonyabb, mint amennyi elegendő lenne a tartós növekedéshez.

A gazdasági miniszter szerint meg kell oldani, hogy minél kevesebben kerüljenek ki a munka világából, és közben úgy kell átalakítani az adózást, a szociális és a foglalkoztatási rendszereket, hogy megérje dolgozni, érdemes legyen munkát vállalni.

Kifejtette: csökkenteni kell a foglalkoztatást, a munkavállalást terhelő adókat, az szja-t, a tb-járulékokat, ehhez kell megtalálni az eszközöket. Összességében Magyarországon több adót kivetni értelmetlen lenne, mert az tovább rontaná a növekedési esélyt.

Bajnai Gordon úgy vélekedett, hogy Magyarország viszonylag jól szerepelt az Európai Bizottság hétfőn közzétett gazdasági előrejelzésében, a 27 tagállam között Magyarország a második legkisebb eltérést mutató ország az őszi előrejelzéshez képest.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!