A társaság többségi tulajdonosa, a fővárosi önkormányzat egy hete járult hozzá ahhoz, hogy 2011 május végéig a Fővárosi Közgyűlés jelenlegi tanácsnoka legyen a cég új vezérigazgatója.
A közgyűlés megválasztotta a társaság igazgatóságának tagjait és a felügyelőbizottság tagjainak egy részét is. A felügyelőbizottságba még csak az önkormányzat kormánypárti frakciói delegáltak képviselőt. Az ellenzéki pártok közti megegyezés után derül majd ki, hogy ki lesz az ellenzék delegáltja.
A főváros javaslata alapján várhatóan az eddigi elnök-vezérigazgató, Vasanits Dezső marad szeptemberig a cég elnöke. Vasanits Dezső júniustól vezérigazgatóként nyugdíjba vonul. A felügyelőbizottság új elnökéül várhatóan a Hagyó Miklós (MSZP) főpolgármester-helyettes által szorgalmazott Tüttő Kata szocialista képviselőt választják majd meg.
Bakonyi Tibor az MTI-nek korábban elmondta: vezérigazgatóvá választása esetén lemond országgyűlési és fővárosi képviselői mandátumáról. A Magyar Olimpia Bizottságban betöltött alelnöki posztját azonban megtartja. Az új vezérigazgató négy diplomával, köztük külkereskedelmi szakközgazdász végzettséggel rendelkezik, s korábban már dolgozott a Főgáz igazgatóságának tagjaként.
További karrier híreket Egyről kettőre rovatunkban olvashatnak.