2p

A hétfőn reggel véget ért, négynapos Balaton Sound fesztivál a maximális vendégszám mellett zajlott le Zamárdiban, összesen 88 ezer fesztiválozó részvételével, ami abszolút sikerként könyvelhető el - nyilatkozta Vető Viktória, a főszervező Sziget Kft. sajtófőnöke.

A szóvivő kiemelte: a hazai fesztiválszervezés történetében először fordult elő, hogy már a kapunyitás előtt egy nappal teltházat jelentettek a szervezők, elővételben elkelt ugyanis minden jegy. A teltház bejelentése után internetes aukciókon 50 ezer forintért is kínálták az egyébként hétezer forintos napijegyeket.

Tavaly a Balaton Sound debütálásakor 32 ezren látogattak el Zamárdiba, az idén 88 ezren. Ezzel a fesztivál nemcsak a balatoni régió legjelentősebb, de egyben Magyarország egyik legnagyobb fesztiváljává nőtte ki magát - hangsúlyozta a sajtófőnök.

A zamárdi fesztivál négy napja alatt 100 zenekar és DJ lépett fel, javarészt nemzetközi sztárok, akik számos zenei műfajt képviseltek. Vető Viktória beszámolója szerint a külföldi fellépők közül többen meghosszabbították magyarországi tartózkodásukat, még néhány napot eltöltve Zamárdiban, mert annyira tetszett nekik a helyszín. A fesztiválozók túlnyomó többsége magyar fiatal volt, de több ezren érkeztek más országokból, elsősorban Ausztriából, Szlovákiából, Horvátországból és Németországból.

Mint azt a sajtófőnök megjegyezte, a Balaton Sound idei sikere számos kérdést felvet a jövőre vonatkozóan. A szervezőknek nem céljuk az esemény méretének jelentős növelése a komfortfokozat megőrzése érdekében, így várhatóan jövőre is teltházas lehet a rendezvény.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!