2p

Verseny van a magyar lakossági bankszektorban, egyes szegmensekben még erősebb is, mint az EU más országaiban, ezt támasztja alá a McKinsey által a Magyar Bankszövetség (MB) megbízásából készített tanulmány is - jelentette ki Erdei Tamás, a bankszövetség elnöke szerdán sajtótájékoztatón Budapesten.

A tanácsadó céget azzal bízták meg, hogy egy átfogó, független elemzést készítsen a magyar lakossági bankszektorban tapasztalható verseny intenzitásáról, hangsúlyt helyezve a verseny elmúlt időszakban jellemző dinamikájára és a magyar bankszektornak az európai országokhoz viszonyított teljesítményére, közölte az elnök.

A verseny erőssége bármely termék esetében a piac telítettségétől függ. Magyarországon még korántsem lehet telítettségről beszélni, a mérlegfőösszeg/GDP arány nálunk 90-100 százalék, míg Európában meghaladja a 200 százalékot, a hitel/GDP arány pedig 70 százalék, a 180-200 százalékos európai átlaggal szemben - mondta a tanulmány főbb megállapításait ismertetve Erdei.

Alapvetően nem igaz, hogy a magas koncentráció miatt nem tud érvényesülni a verseny: 2005-ben az eszközök kevesebb mint 44 százaléka tartozott a három legnagyobb szereplőhöz, s 70 százaléka a tíz legnagyobbhoz, ami jóval alacsonyabb, mint a hasonló nagyságú országokban (Belgiumban, Hollandiában, Csehországban vagy Portugáliában 53-76 százalék közötti volt).

A fiókhálózat sűrűsége közepes, koncentrációja folyamatosan csökken, a korszerű elektronikus kapcsolódások pedig gyorsan nőttek, ami a szolgáltatásokhoz való hozzáférést javítja. Az alap infrastruktúra és a koncentráció szempontjából nem lehet azt állítani, hogy nincs verseny - mondta Erdei Tamás.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!