"A jövőben sem lesz nagyobb a felosztandó torta" - fogalmazott a Praktiker ügyvezetője, Karl-Heinz Keth azzal kapcsolatban, mennyire bolygatja meg a hazai piacot a Bauhaus magyarországi betörése. A német lánc rögtön két áruházzal fog megjelenni Magyarországon.
Felvásárlásokra kerülhet sor
A szakember a Praktiker csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: a jövőben számolni kell azzal, hogy néhány szereplő eltűnhet a piacról. Ennek módjával kapcsolatban a felvásárlásra vagy az összeolvadásra lát esélyt, piaci szereplő kivonulását viszont nem tartja valószínűnek. Ugyan konkrétan nem hangzott el, hogy a Praktiker is fontolgatná valamely vetélytársa felvásárlását, ám a vezető azt megemlítette, hogy Németországban kisebb láncokat már bekebelezett a társaság.
Annak ellenére, hogy a piac telítettnek tűnik, a hazánkban már gyökeret vert láncok mind újabb áruházak nyitását tervezik 2007-ben. Óvatosságukat azonban jelzi, hogy mindegyikőjük mindössze egy-három új üzletben gondolkodik.
A bővülési szándékot magyarázza, hogy - korábbi felmérések szerint - a vásárlói preferenciák sorában még mindig a lakóhelytől való távolság áll első helyen. Így az újonnan nyíló üzletek nem szűz területeket hódítanak meg, csupán piaci részesedésüket növelik versenytársuk kárára. Jövőre a Praktiker is olyan vidéki településen, Veszprémben jelenne meg, ahol a vetélytárs OBI már több éve elérhető.
Tizenkétmilliós befektetés
A tavalyi esztendőben a vállalat 46,3 milliárd forintos árbevételt ért el, ami a legjobb eredmény a társaság 1998-as piacra lépése óta. 2007 első negyedéve szintén sikeres volt: az előző év hasonló időszakához képest tíz százalékkal nőtt a forgalom, amit a cég részben a melegebb időjárásnak tud be. Az ügyvezető szerint azonban ez a tendencia nem tartható egész évben, mivel a 2006-os megszorító intézkedések most fognak realizálódni a kiadások visszafogásában.
Napkollektorra még várni kell
Az energiaárak növekedése és a tavasszal kiírt energiamegtakarítási pályázatok miatt joggal feltételezhető, hogy a lánc az ilyen irányú igények kielégítését is megcélozza a jövőben. Figyelembe véve a Praktiker kínálatát, a napkollektor, hőszivattyú, szélkerék hármasból a napkollektor az egyetlen, amely az áruház polcaira kerülhetne.
"Speciális termékről van szó, amely drága és eladóigényes" - fogalmazott Szita Mária beszerzési igazgató utalva arra, hogy képzett személyzetre lenne szükség az értékesítéshez. Emiatt csak akkor lesznek kaphatók "megújulós" cikkek, ha ennek feltételeit megteremtették.
Az ügyvezető szerint azonban - mégha értékesíteni nem is fognak a közeljövőben napkollektorokat - azon gondolkodik a lánc, hogyan csökkenthetné saját energiaköltségeit akár szél-, akár napenergia segítségével. Ha sikerül minden engedélyt megkapniuk, egyik áruházuk közelében szélkereket állítanak majd fel.
Istvánko Viktória