2p

A német Metro áruházlánc vezetése a következő hónapokban eldönti, hogy a hozzá tartozó Praktiker áruházláncot eladja, tőzsdére viszi, vagy továbbra is a Metro-csoporton belül tartja.

[ajanlo=229][igazitas=left/]Hans-Joachim Körber, az igazgatóság elnöke elmondta: az eredmények folyamatos javulása a német piacon, valamint a vezető pozíció Kelet-Európában lehetővé teszi, hogy a Praktiker akár a Metro-csoporton belül, akár önálló vállalatként is sikeresen megálljon a lábán.

A Praktiker tavaly 3 milliárd euró árbevételt és 59 millió euró üzemi eredményt ért el, 2005-ben pedig további növekedés várható. A láncnak az idei első negyedév végén 339 áruháza volt, tavaly pedig árbevételének 22 százaléka jutott Kelet-Európára, írja az MTI.

Mint arról a Menedzsment Fórum korábban beszámolt, a barkácsáruház Magyarországon is piacvezető: 15 üzlettel és 126 ezer négyzetméter eladótérrel rendelkezik, tavaly 44 milliárdos bruttó forgalmat ért el. Igaz, idén legnagyobb vetélytársa, az OBI Magyarország megelőzheti: a rivális lánc jelenlegi 120 ezer négyzetméternyi eladóterületét év végéig 145 ezer négyzetméterre bővítené, s áruházainak számát - egy nagykanizsai, egy soproni és egy budapesti egység megnyitásával - a jelenlegi 17-ről 20-ra növelné.

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!