A felhasználókat péntek kora délután a honlap főoldalán arról tájékoztatják, hogy "A magyarorszag.hu szolgáltatásai műszaki hiba miatt átmenetileg nem elérhetőek". Hozzáteszik: "Kollégáink dolgoznak a hiba elhárításán." A hiba azért is kínos, mivel keddig sok céges ügyet kellene elintézni az ügyfélkapun keresztül. Június másodika ugyanis a leadási határideje a társasági adóbevallásnak, a mérlegbenyújtásnak, és keddig kell rendelkezni az új TEÁOR-számról is.
Az infokommunikációs államtitkárság sajtóirodája levélben azt közölte, hogy a technikai hiba okának kiderítése szakértők bevonásával folyamatban van. Kérdésre válaszolva ugyanakkor azt írták, hogy az eddigi vizsgálat alapján a technikai hibát nem a június 2-i határidő miatti nagyszámú ügyintézés okozta.
Arra a kérdésre, fel vannak-e készülve arra, hogy a keddi határidő, a háromnapos ünnep és a pénteki műszaki hiba miatt sokan kedden, az utolsó napon akarják intézni ügyeiket, a Miniszterelnöki Hivatal azt válaszolta: az elektronikus ügyintézés lehetősége nem korlátozódik csupán a munkanapokra, a hét minden napján 0-24 óráig az állampolgárok rendelkezésére áll. Kitértek arra is, hogyha a beadási határnapon, azaz június 2-án kedden hasonló időtartamú szolgáltatás-kiesés következik be, akkor a beadási határidő egy nappal meghosszabbodik.
MTI/Menedzsment Fórum