2p

Az 1-es kohó felújítása ütemterve szerint halad és augusztus 20-ra elkészül, miközben a meleghengerműben, a korábban abbahagyott beruházásokat várhatóan év végén befejezik, erre mintegy 6,5 milliárd forintot fordítanak – mondta el az ISD Dunaferr Zrt. cégvezetője szombaton, a XXXVIII. Vasas- és Kohásznapon, Dunaújvárosban.

Jevgenyij Tankilevics hangsúlyozta, hogy a meleghengerműnél a válság miatt állították le a fejlesztéseket, mert akkor nem álltak rendelkezésre források. Hozzátette: a kapacitásnövelésre fókuszáló fejlesztéseket kisebb egységekre bontották és elsősorban a magasabb minőségű termékek előállítására, valamint a termelés stabilitására fókuszálnak.

Jelezte, hogy a korábban megkötött és befagyasztott szerződéseket újratárgyalják a partnerekkel. A mintegy húszmillió eurós, közel 6,5 milliárd forintos beruházás miatt a meleghengermű 45 napra leáll majd, várhatóan novemberben-decemberben.

A vasasnap előtt a cégcsoport lehetőséget biztosított az átépítés alatt álló 1-es számú kohó megtekintésére. A kiosztott sajtóanyag szerint a mintegy 10 millió eurós (hárommilliárd forintos) beruházás során jelenleg a kohó belső hűtőrendszerének szerelése és a medence karbon tűzálló bélésének kialakítása zajlik. Közben a külső acélszerkezetek és pódiumok cseréjét is végzik. Megtörténik a léghevítők vízzel hűtött szerelvényeinek cseréje, valamint a tűzálló falazat szükség szerinti javítása.

A Dunaferr két kohójának kapacitása optimális esetben egyenként havi 57-58 ezer tonna, a vállalatcsoport késztermék kibocsátása mintegy 150 ezer tonna. Jevgenyij Tankilevics az MTI kérdésére kiemelte: az 1-es kohó és a meleghengermű csak az első lépés. A jövő évtől kezdődően a magasabb hozzáadott értékű termékek előállítását tovább erősítik a meleg- és hideghengerműben, többek között a galvanizált, horganyzott és a bevonattal ellátott termékek továbbfejlesztését célozzák meg. A cégvezető a fejlesztések volumenéről nem tudott nyilatkozni, de nagyságrendjük többmilliárd forintos lesz.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!