Az orosz állami bank igazgatója, German Gref egy hét végi interjúban elmondta: részletes kimutatást állítottak össze az Opel autógyár megvételének előkészületeire fordított kiadásokról, és a listát elküldték a GM-nek. Egyelőre "önkéntes alapon" várnak költségtérítést az amerikai cégtől, de ha nem sikerül megállapodni, akkor bírósághoz fordulnak - mondta Gref a Westi orosz tévécsatornának.
A bankigazgató hangsúlyozta: "jelentős összeget emésztett fel" a végül kútba esett üzlet előkészítése, és az amerikai társaság nem adott kielégítő magyarázatot arra, hogy miért állt el az utolsó pillanatban a szerződéskötéstől. "Kilenc hónapig tartó tárgyalássorozat után elkészült egy 9 ezer oldalas szerződés, mire a GM két nappal az aláírás előtt végül kihátrált az üzletből" - mondta a legnagyobb orosz állami hitelintézet vezetője.
Az amerikai óriásvállalat szeptember közepén bejelentette, hogy kész eladni az Opel többségi részesedését a Magna kanadai-osztrák autóipari beszállító vállalat, a Sberbank és a GAZ orosz autógyár alkotta konzorciumnak. November elején aztán a GM közölte, hogy mégsem akar megválni európai leányvállalatától. A cég a döntést azzal indokolta, hogy az üzleti környezet és az Opel állapota is jelentősen javult az év eleje óta, amikor a világméretű gazdasági válság nyomán az eladás mellett döntöttek.
MTI/Menedzsment Fórum