"Utasítottam a kormányt, hogy tartalékainkból fizesse ki a tartozást, ami nem nagy összeg országunk számára" - idézte a RIA Novosti az államfőt, aki szerint szükség esetén Hugo Chávez venezuelai elnök és kereskedelmi bankok is készek segíteni Fehéroroszországnak (Lukasenka és Hugo Chávez június végén tárgyalt egymással Minszkben a venezuelai elnök moszkvai látogatását követően).
Ahogy az mfor.hu már korábban megírta, a Gazprom szerdán jelezte, hogy péntektől 45 százalékkal csökkenti a Fehérorszországba irányuló földgázszállításait, mert Fehéroroszország eddig nem rendezte tartozásait, közölte az orosz gázipari monopólium szóvivője. A korlátozás az európai tranzitszállításokat nem érinti - jelezték a cégnél.
Fehéroroszország és a Gazprom hosszas vita után idén januárban egyezett meg abban, hogy Fehéroroszország 2007-ben a korábbi duplájáért, ezer köbméterenként 100 dollárért kapja az orosz gázt, miközben az európai vásárlóknak 260 dollárt kell fizetniük. Ez után az ár évről évre emelkedik Fehéroroszország számára: jövőre az európai színvonal 67 százalékára, 2009-ben 80 százalékára, 2010-ben 90 százalékára, és 2011-ben éri el az európai árszintet.