1p

Negyven cég álláskínálatából válogathatnak keddtől két napon át a debreceni egyetemi állásbörze látogatói - közölte az MTI-vel a rendezvény helyszínén Bánfalvi Győző, a börze projektvezetője.

Tájékoztatása szerint a mostani a 13. egyetemi állásbörze, amit ősztől regionálissá kívánnak szélesíteni, vagyis a teljes Észak-alföldi Régió álláskínálatát fogják bemutatni az érdeklődőknek.

Úgy vélte, Debrecenben leginkább informatikusokra, műszaki mérnökökre, és idegen nyelven kiválóan beszélő fiatal diplomásokra van szükség.

A projektvezető megjegyezte, hogy a városban az utóbbi időszakban egyre több magas hozzáadott értéket előállító ipari üzem, illetve szolgáltató telepedett le, amelyek "felszívták" a diplomás munkaerőt.

A szakemberek szerint sok cégnél elsődleges szempont a használható nyelvtudás, a szakmára ugyanis magas szintű belső képzési rendszerükkel hetek-hónapok alatt felkészítik az idegen nyelven jól beszélő fiatalokat.

A két napos debreceni egyetemi állásbörzére - amelyen jelen van egyebek mellett a British Telecom, az E.ON, a Nokia, a TEVA  - mintegy ötezer végzős hallgatót várnak a szervezők.

MTI/Menedzsment Fórum 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!