A törvénytervezetek áprilisban kerülhetnek az Országgyűlés elé. Mindenesetre tegnap már parlamenti bizottság is tárgyalta az ügyet: a gazdasági és informatikai bizottság 10 igen és 7 nem szavazattal általános vitára bocsátotta az Új tulajdonosi programról (ÚTP) szóló határozati javaslatot. A határozati javaslat indítványozza, hogy az ÚTP végrehajtásának ellenőrzésére az Országgyűlés eseti bizottságot hozzon létre.
A vagyontörvény jelentős módosítására is szükség lesz azon cégek esetében, amelyeket már Gyurcsány Ferenc miniszterelnök is nevesített. Pedig a jogszabályt alig fél éve fogadták el. A vagyontörvény ugyanis tartósan 100 százalékos állami tulajdonban tartaná a Szerencsejáték Zrt.-t, a Magyar Villamos Művek Zrt. és a Magyar Posta Zrt. esetében pedig a részvények 75 százalék plusz egy szavazata maradna tartósan állami tulajdonban a hatályos jogszabályok szerint.
E három cég közvetlen vagyonkezelését a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. és a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács látja el. Az Állami Autópálya Kezelő Zrt. azonban nincs rajta a tartósan állami tulajdonban tartandó társaságok listáján, tehát elvileg bármekkora hányada szabadon eladható.
Mindenesetre kétséges, hogy beindulhat-e az idén a lakossági részvényvásárlás. Hiszen nemcsak a vagyontörvény módosítása igényel időt, hanem a nyilvános társasággá válás, a tőzsdei engedélyezés a négy zrt. esetében, írja a Világgazdaság.